•  
  •  
  •  

A Káposztásmegyeri Karácsony a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat szervezésében, Czinke Sára elöljáró kezdeményezésére valósul meg.

A szervezők minden adventi vasárnap szeretettel várják a lakókat a Lóverseny téren közös gyertyagyújtásra. Céljuk, hogy a közös adventi ünneplés és a kapcsolódó helyi, ünnepi programok újra a városrész adventi időszakának meghatározó eseményeivé váljanak, miközben erősítik a közösség összetartozását.

Már az első, november 30-án megrendezett gyertyagyújtásra is sokan jöttek el, ezzel is jelezve, hogy a közös ünneplés iránti igény továbbra is élő és erős a környékbeliek körében.

December 7-én a második adventi gyertya meggyújtására is szeretettel várnak mindenkit a szervezők. Az alkalmat a gyermekek legnagyobb örömére a Mikulás érkezése teszi még különlegesebbé. Érdemes tehát ellátogatni vasárnap 16 órakor a Lóverseny térre, és együtt, közösen meggyújtani a káposztásmegyeri adventi koszorú második gyertyáját.

Czinke Sára elöljáró kezdeményezéséről és a káposztásmegyeri karácsonyok történetéről egy korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk, amely erre a linkre kattintva elérhető.

Mit is jelképez az adventi koszorú második gyertyája?

A napjainkban ismert adventi koszorún négy gyertya található, és minden vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg. Mindegyik gyertya más-más jelentést hordoz. A vasárnapról vasárnapra fokozatosan növekvő fény pedig a Megváltó eljövetelének közeledtét jelzi.
A második gyertya a reményt szimbolizálja, és az első gyertyával együtt ég, amely a hitet és a megváltást jelképezi. A következő gyertyák az örömöt és a szeretetet szimbolizálják, így egészítve ki az advent üzenetének teljességét.

SZFM