Március 16-án megkezdődött a zöldhulladékgyűjtő-zsákok osztása Újpesten. Városunk önkormányzata idén is támogatja az újpestieket a helyes zöldhulladék-kezelésben. Az újpestiek már az akció első napján hosszú sorokban álltak az Újpesti Városgondnokság Kft. Óradna utcai telephelyén. A zsákokat péntekig lehet átvenni, a készlet erejéig.
Az akció iránt ezúttal is nagy az érdeklődés. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már korán reggel hosszú sorban álltak az újpestiek az Újpesti Városgondnokság Kft. Óradna utcai telephelyén.
„Nagyon szeretjük, örülünk ennek, hogy az önkormányzattól megkapjuk. Tavaly később jöttem, hosszú sor állt, úgyhogy ma korán indultam, hogy időbe bekerüljek, és megkapjam a zsákot” – mondta Kiss Zsigmond Gyuláné.

Az életvitelszerűen kertes házban élők ingatlanonként 25 darab zsákot kapnak, valamint egy tájékoztató füzetet. Az átvételhez be kell mutatni a lakcímkártyát. De az sem gond, ha valaki személyesen nem tud elmenni, mert meghatalmazást is elfogadnak. Azonban fontos, hogy ehhez az Újpesti Városgondokság Kft. oldaláról letöltött nyomtatványt kell használni. A korábbi évekhez hasonlóan természetesen a társasházak képviselői is jogosultak a zöldhulladékgyűjtő-zsákra. Ebben az esetben a közös képviselő veheti át a zsákokat.
„Hála a jó istennek, már most sokan vannak, és kígyózik a sor a Városgondnokság előtt, de azért halad is az a sor, öt pulttal várják a Városgondnokság munkatársai a kedves újpestieket. Az a szabály, hogy a társasház-kezelők, ugye online előre regisztrálhattak, ők 15 zsákot kapnak ingyenesen, és azok az újpesti lakók, akik kertes házban laknak, ők pedig ilyenkor 25 darab MOHU, lebomló zöldhulladékgyűjtő-zsákot kapnak háztartásonként.” – mondta dr. Trippon Norbert, városunk polgármestere.

Zöldhulladékgyűjtő-zsákot átvehet minden, életvitelszerűen kertes házban élő, újpesti lakcímmel rendelkező magánszemély, valamint azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek a képviselői is, amelyek kerttel, előkerttel vagy zöldterülettel rendelkező újpesti ingatlant kezelnek, és ezt igazolni tudják.
Átvételi időpontok a folytatásban a kertes házban életvitelszerűen élők számára:
• 2026. 03. 17., 8:00-12:00 és 13:00-16:00
• 2026. 03. 18., 8:00-12:00 és 13:00-16:00
• 2026. 03. 19., 8:00-12:00 és 13:00-18:00
• 2026. 03. 20., 8:00-12:00
A társasházak képviselői egy online platformon keresztül adhatták be igényüket a zöldhulladékgyűjtő-zsákokra, a jelentkezés március 13-án lezárult. Az előregisztrált társasházak részére kijelölt átvételi időpontok:
2026. 03.17., 13:00-16:00
2026. 03.18., 8:00-12:00
A zsákosztással kapcsolatosan további információk az önkormányzat weboldalán érhetők el.
BK