•  
  •  
  •  

Juhász Anna irodalmi szalonja költészet napi műsorral nyitott, és versekkel ünnepelte április 9-én a negyedik születésnapot is. A házigazda ezúttal két kiváló színészt, Balsai Mónit és Scherer Pétert, valamint a népszerű zenészt, Henri Gonzót hívta meg beszélgető- és zenésztársul az UP-ba.

Négyéves lett az UPódium, Újpest irodalmi szalonja. A házigazda, Juhász Anna irodalmár négy éve Hobóval kezdte a költészet napján, azóta pedig rendre elhoz Újpestnek valami újat, szépet, színeset, és ami talán a legfontosabb: értéket. Mert utóbbinak igencsak híján vagyunk. A sorozat elejétől fogva minden alkalommal telt házat varázsolt a Sinkó László színházterembe. Mindez persze nem csoda, hisz Juhász Anna célja, hogy a nézők a kortárs művészeti élet kiválóságaival gondolkodhassanak együtt színházról, prózáról, versről, dalról, és ha kell, lehessenek a művek mentsvárak, segítők is az életükben. Vagy ha nem, hát legalább egy kis időre emeljék ki őket a hétköznapokból.

Ezért volt itt az elmúlt négy évben mások mellett Kepes András, Grecsó Krisztián, Háy János, Bereményi Géza, Spiró György, Géczi János, Udvaros Dorottya, Trokán Anna, Gubik Petra, Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Szacsvay László, Makranczi Zalán, Újlaki Dénes, Csemer Boglárka, Dés László, Hrutka Róbert, Kollár-Klemencz László, Szirtes Edina Mókus, Orosz István, Gárdos Péter, Geszti Péter, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter vagy éppen Csányi Vilmos etológus.

Az illusztris névsor pedig most tovább bővült hiszen az április 9-i versünnepen két népszerű színész, Balsai Móni és Scherer Péter, valamint a zenész Henri Gonzo beszélgetett Juhász Annával a versekről, az alkotókról és úgy általában, az életről. És általuk ott lehetett és megszólalhatott a színpadon szóban vagy dalban a születésnapos József Attila, Pilinszky János, Kosztolányi Dezső, Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Nemes-Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Heltai Jenő, sőt, még Csukás István is megjelent egy pillanatra. És Újpest ezúttal is méltó módon hajtott fejet előttük.

CSG