•  
  •  
  •  

A fülemülék tavaszi vonulásához igazodva a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is megrendezi a „Fülemülék éjszakája” elnevezésű programsorozatot. Május végéig országszerte számos helyszínen várják az érdeklődőket, többek között a fővárosban is.

A két évtizede létrehozott rendezvénysorozat keretében országszerte többnyire a különböző településeken, vagy ezek határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy késő délutáni, kora esti rövid séta keretében hallgassák a fülemülék „koncertjét”, sőt, több helyszínen madárgyűrűzés is lesz majd – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Budapesten május 8-án 17 órától a Népligetben várják majd az érdeklődőket a „Fülemülék éjszakája” programon. A résztvevők odútelep-ellenőrzésen vehetnek részt, valamint meghallgathatják a fülemülék énekét.

A programsorozat helyszínei itt tekinthetők meg.

Magyarország lakott területein is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek. A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

Kép: mme.hu

BK