Müller Anna: oktatás, gazdaság és önkormányzati együttműködés a fókuszban

  •  
  •  
  •  

Müller Anna, a TISZA Párt országgyűlési képviselője, az új Országgyűlés Oktatási Bizottságának alelnöke. Az Újpest Médiának azt mondta: minden honfitársát képviselni fogja, azokat is, akik nem rá szavaztak, Újpestért pedig dr. Jakab Zsuzsanna képviselőtársával együttműködve dolgozik.

Igazán ünnepi pillanat volt” – ezt mondta megbízólevelének átvételéről Müller Anna, aki választókörzetében a szavazók 61 százalékának felhatalmazását kapta meg.

Az én szívemben és a gondolataimban azonban minden honfitársamat viszem magammal. Bízom benne, hogy akik most nem szavaztak rám, egy év múlva azok is érezni fogják, hogy értük is dolgozom” – fogalmazott.

A képviselő elmondta azt is, hogy ez óriási változás az életében, hiszen 35 év tanári pályát zárt le. Úgy véli, hogy korábbi szakmai és emberi tapasztalatai erős alapot jelentenek új munkájához.

A képviselő legfontosabb feladatként a gazdaság újraindítását jelölte meg, valamint annak biztosítását, hogy a demokrácia alapintézményei a rendeltetésüknek megfelelően működjenek. Emellett az elmúlt 16 év történéseinek feltárását, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását és működtetését is kiemelt feladatként említette. Hangsúlyozta: mindezek mellett az oktatás kiemelt prioritás lesz a számára.

Egyrészt a múltam kötelez, másrészt az Oktatási Bizottság alelnökeként ezzel a területtel fogok mélyebben foglalkozni. Szeretnék folyamatos kapcsolatban lenni a káposztásmegyeri pedagógusokkal, a bölcsődei dadustól kezdve a gimnáziumi tanárokig, a szülőkkel és a diákokkal egyaránt – mondta az országgyűlési képviselő.

Müller Anna a területre vonatkozóan három prioritást jelölt meg: a gyermekközpontú szemléletet, az adatalapú döntéshozatalt és a partnerséget, utalva Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter által megfogalmazott irányokra.

Müller Anna arról is beszélt, hogy a TISZA Párt egyik kiemelt célja az önkormányzatok jogköreinek és felelősségi körének bővítése is, amelyhez szerinte párbeszéd szükséges a helyi szereplőkkel. De fontos cél a megélhetési problémák kezelése és a szociális háló erősítése is.

Ezt egyebek mellett a családi pótlék megduplázásával, a vényköteles gyógyszerek áfájának 0%-ra csökkentésével és az egészséges élelmiszerek áfájának 5%-ra csökkentésével tervezzük javítani” – mondta.

A választókörzetével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az identitás nem pusztán térképen meghúzott vonalak kérdése, hanem egy élő közösségi szövet, amelyet történelmi örökség, földrajzi elhelyezkedés és a helyben élők formálnak. Újpestért pedig ebben a szemléletben, dr. Jakab Zsuzsanna képviselőtársával együttműködve dolgozik majd.

Az én újpesti városrészemben az egyik fontos terület a Rákospalota-Újpest vasútállomás, és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra megújítása. Ennek az EU-s pénzek hazahozatalával lehetne teret nyitni” – tette hozzá.

Müller Anna beszélt még arról is, hogy a kampányban és május 1-én új kapcsolattartási formákkal találkozhattak az érdeklődők, ilyen volt például a „Talpra Káposztásmegyer” program, a kerékpáros körtúra és a Sportpiknik, amelyek kötetlenebb kapcsolatot tettek lehetővé. Mint mondta, ezt az irányt megtartja, de emellett hagyományos képviselői fogadóórái is lesznek, amelyek helyéről és idejéről később ad tájékoztatást.