Megszűnne a vármegye és a főispán megnevezések használata a kormány javaslata alapján. A tervezet szerint a közigazgatási egységek hivatalos elnevezése ismét megye lenne, míg a jelenlegi vármegyei kormányhivatalok vezetőit a jövőben ismét kormánymegbízottnak hívnák.
Vármegyék helyett ismét megyék, főispánok helyett pedig újra kormánymegbízottak lehetnek a jövőben. A kezdeményezés nem előzmény nélküli, hiszen Magyar Péter már májusban arról beszélt, hogy változtatni kívánnak azon a gyakorlaton, amely szerint a főispánok politikai kinevezettek.
Akkor azt is hozzátette azt is, hogy középtávon a teljes kormányhivatali rendszer átalakítását tervezik, megszűnhet a vármegyei rendszer, a kormányhivatalok hatáskörei pedig részben más szervekhez kerülhetnek.

Megye vagy vármegye?
A vármegye a második világháború végéig a magyar közigazgatás alapvető területi egysége volt. Bár a hivatalos elnevezés a vármegye volt, a megye kifejezést is széles körben használták annak szinonimájaként.
Az 1949. évi XX. törvény, vagyis a Magyar Népköztársaság új Alkotmánya hivatalossá tette a megye elnevezést, így a vármegye szó ezt követően már csak történelmi összefüggésekben fordult elő. Az 1950 és 2022 közötti időszakban a közigazgatásban kizárólag a megye megnevezést használták.
A rendszerváltozást követően többször is felmerült, hogy a történelmi hagyományokhoz igazodva ismét a vármegye elnevezést vezessék be. Erre végül az ötödik Orbán-kormány idején került sor. Az Országgyűlés 2022. július 19-én, az Alaptörvény tizenegyedik módosításával döntött arról, hogy a megyék hivatalos elnevezése vármegye legyen, a kormánymegbízottaké pedig főispán.
A módosítás a vármegyék esetén 2023. január 1-jei hatállyal, a kormánymegbízottak átnevezése főispánná pedig 2022. július 28-tól lépett hatályba.
SZFM