Augusztus 15-e Nagyboldogasszony, vagyis Szűz Mária mennybevételének napja, egyben Magyarország égi patrónájának ünnepe. Horváth Zoltán plébános szerint az ünnep üzenete ma is aktuális: arra hívja fel a figyelmet, hogy tanuljunk a múltból, felelősen gondoljunk a jövőre, és készek legyünk áldozatot vállalni annak alakításáért.

Kép: Magyar Nemzeti Levéltár

„Mária nem csak anyja, volt Jézusnak, hanem leghűségesebb tanítványa is. Miként az apostolok, úgy ő is követte Jézust mindenhová, hallgatta tanítását. Emlékezzünk csak arra, hogy pünkösdkor ott találjuk az apostolok között, amint együtt imádkozik velük.Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember felemelte a mi emberségünket is, hogy részesedjünk örök életében és boldogságában. És ez ad értelmet mostani életünknek. Ezért lehetünk áldozatkészek. Ezért vagyunk biztosak abban, hogy nem csak a véletlen szüleményei vagyunk. Személyes életünk, a családunk élete, az egész népünk élete beleilleszkedik a mindenható Isten tervébe. Van értelme tanulni a múltból, van értelme gondolni a jövőre és áldozatot vállalni érte. Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége legyen példakép számunkra. Ahogyan ő hordozta Krisztust, ahogyan Isten engedelmes szolgálóleánya, leghűségesebb tanítványa volt, úgy nekünk is példát véve róla hűséges tanítványokká kell válnunk. Számomra ez a hiteles kereszténység, ez a hiteles, csendes példaadás. Mostani ünneplésünk is erről tesz tanúságot, így éljük meg, hogy Mária lelki gyermekei vagyunk.” – mondta Horváth Zoltán plébános.
Az Újpesti Egek Királynéja Főplébánián augusztus 15-én 9.00 órakor és 18 órakor lesz ünnepi szentmise.
Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Ilyen a virágszentelés és a Mária-koporsó készítése. A templomokban megszentelt virágokat és gyógynövényeket a halottak koporsójába tették, hogy a lélek dicsőségre jusson, vagy az épülő házak alapjába helyezték szerencsehozóként, de a csecsemők bölcsőjébe és a fiatal párok ágyába is rakták termékenységi varázslatként.
Úgy tartották, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számított. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. Ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék.
Kiemelt kép: Újpesti Egek Királynéja Főplébánia
BK