, ,
  •  
  •  
  •  

A kormánypárti frakció javaslata alapján kedden dönt az Országgyűlés az új köztársasági elnök személyéről. Mivel időközben kiderült, hogy dr. Baka András az egyetlen államfőjelölt, megválasztásához pedig a jelölését támogató kormánytöbbség rendelkezik a szükséges szavazatszámmal, várhatóan ő lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.

A Tisza Párt frakciója szombaton úgy döntött, hogy dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek. A Fidesz és a KDNP ugyanakkor nem vesz részt az államfőválasztás folyamatában, mivel illegitimnek tartja dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöki tisztségéből történt elmozdítását. A Mi Hazánk Mozgalom dr. Tóth Máté energiajogászt javasolta a köztársasági elnöki posztra.

Ahogy a 24.hu cikke is írja – amely erre a linkre kattintva olvasható – a köztársaságielnök-jelöléshez szükséges ajánlásokat hétfőn 10 óráig lehetett benyújtani. A határidőig a Tisza Párt és a Mi Hazánk Mozgalom is megtette a szükséges lépéseket, azonban dr. Tóth Máté mindössze hat képviselői ajánlást kapott. Mivel az Alaptörvény 11. cikkének (2) bekezdése szerint az államfőjelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, vagyis 40 képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges, ennek értelmében a keddi szavazáson dr. Baka András lesz az egyetlen köztársaságielnök-jelölt.

Az államfő megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Mivel dr. Baka András az egyetlen államfőjelölt, a jelölését támogató kormánytöbbség pedig rendelkezik a szükséges szavazatszámmal, várhatóan ő lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.
Megválasztása esetén a rendszerváltást követő időszak nyolcadik megválasztott államfője lesz, Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és Sulyok Tamás után. A felsorolásba nem számítva azokat, akik ideiglenesen látták el az államfői feladatokat: Szűrös Mátyást, Kövér Lászlót, valamint a tisztséget jelenleg házelnökként betöltő Forsthoffer Ágnest.

Kép forrása: MTI

SZFM