Az Aktív Főtér utolsó hetén is kinéztünk a Szent István térre, hogy megkérdezzük, mi a véleményük az újpestieknek (és nem újpestieknek) a város hatalmas játszóteréről, amely most már hosszú évek óta hagyományosan izgalmas és színes programot kínál nyaranta a családoknak. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
„Először vagyunk itt, és nagyon jó ötletnek tartom, nagyon szuper, nagyon klassz, nagyon kreatív, nekem nagyon tetszik” – mondja Ádám. „Negyedóra alatt kipróbáltuk már a légvárat, ami nagyon nagy siker volt, trambulinoztunk is, a folytatás pedig, ahogy látom, csak ezután következik” – teszi hozzá az apuka.

„Szeretjük nagyon, minden évben eljövünk, többször is a gyerekekkel, sokkal könnyebb volt így a nyarat végigcsinálni, ráadásul egy ingyenes program” – válaszol Hédi. „Nagyon izgalmas volt a kalandpark, a gyerekeknek az tetszett a legjobban, de ebben a melegben a vizes játszó is igazán jól jött” – hangsúlyozza az anyuka.
„Az ugrálóvárat, a pingpongot azt nagyon szeretjük, bár nagyon nincs kivel pingpongozzak, de szoktunk kijárkálni, a gyerekek szeretik ezt a mini futballpályát, úgyhogy elvagyunk” – állítja össze a listát Sándor, aki aztán összegzi is a családi véleményt: „Mi szeretjük. Nagyon.”

„Nagyon jó. Tavaly is voltunk, idén is, és reméljük, jövőre is lesz” – mondja már Judit, amikor a véleményét kérdezzük. „Van hova menni, megoldott egy-két problémát” – teszi hozzá az anyuka, aki elárulta azt is, a kislány kedvenc játéka a sakk volt az idei Aktív Főtéren.

Ráhelnek, aki édesanyja biztatására nyilatkozhatott nekünk, a jenga idén a kedvence, és ezt semmi sem ingathatja meg. Kipróbálta persze az összes többi játékot is, a hetente változó fő attrakciókat is, ezek közül pedig egyértelműen a kalandpálya volt nála a befutó.
„Négy éve járunk, minden évben, a nagyobbikkal kezdtük, és nagyon szeretjük. Mindenféle program van, gyerekeknek, felnőtteknek, és nagyon jó közösségformáló ez az egész” – válaszol Ildikó, akit két gyerekével kérdezhettünk a platánok adta árnyékban a Szent István téren. „Ez a nyár most már a gyerekekről szólt, de korábban a felnőtteknek, illetve a gyerekekkel felnőtteknek szóló programokban is részt vettünk, a maminbabás részt például nagyon szerettük, csak már kinőttünk ebből a korszakból, de az örömtánctól kezdve minden nagyon hangulatos volt” – nosztalgiázik egy kicsit az anyuka. A toplistás náluk idén egyébként a két ugrálóvár volt.
„Nagyon csodálatos, a mami lakik itt, ő szokta lehozni a gyerekeket, minden héten valami más van, és imádja, ő mondta, hogy jöjjünk ide” – meséli Kata, ami először jött le az Aktív Főtérre a gyerekekkel. Az első benyomások pedig nagyon jók: „szuper, fejlesztőjátékok vannak, szerintem minden gyerek megtalálja, azt, amit szeretne.”
„Nagyon jó minden évben ez a program, mert ingyenes, ki tudunk jönni, nagyon sok az árnyékos hely, minden héten új programok jönnek” – sorolja Lívia. Megtudjuk tőle azt is, hogy a gyerek kedvence idén a kalandpark akadálypályája volt, a sisakkal és a karabinerrel. „Egy csomót fejlődött a mozgása benne, baleset nem volt, és nagyon ügyes volt. Nagyon jó ez a hely” – összegzi a véleményét az anyuka.
„Szerintem jó kis kezdeményezés, most már évek óta van, nekem már, ugye, nagyok a gyerekeim, de van egy unokám, és vele jövök. Mikor itt van nálunk, ki szoktunk jönni, ha időnk engedi” – meséli Andrea. Az unoka kedvence elsőre egyértelmű: „MINDEN!” Aztán azért csak kiderül, leginkább a gokart, a sakk, a malom volt a nyerő. És még a nagymama is élvezte. „Én le tudok menni ilyenkor gyerekbe nagyon” – teszi hozzá.
CSG