,
  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata a 2026/2027-es tanévben is bérlettámogatást biztosít az arra jogosult újpesti fiatalok számára. A támogatást azok a 14. életévüket betöltött, de a 25. életévüket még be nem töltött, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok igényelhetik, akiknek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a pályázati kiírásban meghatározott összeghatárt. Az új tanév első félévére vonatkozó kérelmek már benyújthatók.

Az új tanévben is igényelhető az Újpest Önkormányzata által biztosított bérlettámogatás, amelyre a jogosult újpesti fiatalok nyújthatják be kérelmüket. A támogatás az első félévre vonatkozóan már kérelmezhető. A támogatás keretében biztosított bérletek a tanítási év első félévére öt hónapra, a második félévére pedig hét hónapra szólnak.

Újpest Önkormányzata bérlettámogatást biztosít azoknak a 14 és 25 év közötti, újpesti lakcímmel rendelkező fiataloknak, akik nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a pályázati kiírásban meghatározott összeghatárt.

A támogatásra nagykorú tanuló esetében akkor lehet jogosult a kérelmező, ha az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a helyi jövedelemalap 500%-át, vagyis 239 400 forintot. Kétfős család esetében a határ a helyi jövedelemalap 400%-a: 191 520 forint, míg három- vagy többfős családnál a helyi jövedelemalap 350 %-a, azaz 167 580 forint – olvasható Újpest Önkormányzatának oldalán.

A támogatást bérletutalvány formájában biztosítják. Az utalvány összege a kedvezményes havi Pest vármegyebérlet 945 forintos, vagy a kedvezményes havi országbérlet 1890 forintos árának és a jogosultsági hónapok számának szorzata. A bérletutalványokat a Budapesti Közlekedési Központ által kijelölt ügyfélszolgálati helyszíneken lehet beváltani.

A kérelmek személyesen, meghatalmazott útján vagy elektronikus formában is benyújthatók.

Személyes ügyintézés esetén be kell mutatni a személyi igazolványt, a lakcímkártyát és a TAJ-kártyát. Ha a kérelmet meghatalmazott nyújtja be, az eredeti meghatalmazás bemutatása is szükséges. A kérelmek személyesen Újpest Polgármesteri Hivatalának Szociális Osztályán, a 1042 Budapest, Király utca 12-14. szám alatt adhatók le.

Ügyfélfogadási idő:
• hétfő: 14.00-18.00
• szerda: 10.00-17.00
• péntek: 8.00-12.30

A bérlettámogatással kapcsolatos további részletek és dokumentumok erre a linkre kattintva érhetők el.

Kép forrása: BKK

SZFM