Elkészült a Virág óvoda homlokzatszigetelése – jelentette be dr. Trippon Norbert. Újpest polgármestere hozzátette, hogy az idei nyár is megmutatta, hogy nagy szükség van az ilyen fejlesztésekre, így hamarosan újabb intézmények energiahatékonysági felújításait kezdheti meg az önkormányzat.
„Az idei esztendőben tomboló hőség, a vízhiány, a Duna alacsony vízszintje és elsősorban a paksi erőmű kapcsán fölmerült energiakrízis egyértelműen aláhúzza és megerősíti azt, hogy az önkormányzat jó úton járt, és jár, amikor komoly erőfeszítéseket tettünk és teszünk annak érdekében, hogy az önkormányzati intézmények komfortosak legyenek” – fogalmazott dr. Trippon Norbert.
Újpest polgármestere emlékeztetett, hogy a Virág óvodában a korábbi évben elkészült a teljes körű nyílászárócsere, most pedig elkészült az óvoda teljes épületének a hőszigetelése is, így az intézményben teljes körű energiahatékonysági beruházásokat hajtottak végre. Tetőszigetelés, nyílászárócsere és homlokzatszigetelés is megvalósult.
Dr. Trippon Norbert hozzátette, hogy az energiakrízis arra is felhívta a figyelmet, hogy nem jó egy energiaközponttól függeni: „Ismét egyértelművé vált, illetve hangsúlyossá vált az idei nyáron az is, hogy nagyon fontosak az alternatív energiaforrások, a megújuló zöld energiák bekapcsolása a működésünkbe. Ilyenek a napelemes rendszerek is. Ilyen napelemes rendszer üzemel például már most a Lakkozó bölcsőde vagy a Hajló utcai bölcsőde tetején, az SZTK tetején, illetve nemrégiben adtuk át az Újpesti Vagyonkezelő Zrt., valamint az Újpesti Piac és Vásárcsarnok tetején is a napelemes rendszereket” – emlékeztetett Újpest polgármestere, majd hozzátette, hogy a közeljövőben további újpesti közintézményekben valósulhat meg az épületszigetelés.
„Hamarosan sorra fog kerülni a Dalos óvoda, a Deák óvoda és a Rózsaliget bölcsőde is. De az is egy feladat, és abban is nagyon komolyan dolgoznak a kollégáink, hogy még több intézményünket lássuk el napelemes rendszerekkel” – fogalmazott a polgármester.
Dr. Trippon Norbert elmondta, hogy a megújuló energiaforrások bekapcsolásával, illetve energiahatékonysági beruházások megvalósításával nemcsak energetikai megtakarítás érhető el, hanem az adott épület komfortosabbá válhat az ellátottak és az ott dolgozók számára is. A város polgármestere reményét fejezte ki, hogy amennyiben pályázati források is megnyílnának, a program megvalósításával gyorsabban tudnának haladni.
SZFM
