A Don-kanyar hősei

  •  
  •  
  •  

A Don-kanyarban elhunyt magyar hősökre emlékeztek filmvetítéssel, levélfelolvasással egybekötve a Polgár Centrumban. A kezdeményezés az újpesti születésű Bernolák Bélához köthető, aki 2013-ban orvos nagyapja frontról hazaküldött levelei alapján kezdett kutatni felmenője után.

Az előzményekhez tartozik, hogy Bernolák Béla, diplomáciai szervezéseket követően 2014 januárjában utazott először Oroszországba, második, tavaszi útjára pedig egy történészből, újságíróból (e sorok írója), riporterből (Juhász Mátyás kollégánk) és operatőrből álló stábot is magával vitt, hogy segítségükkel fényképein kívül filmmel, és a történelmi háttér ismertetésével emléket állíthasson nagyapjának és a Donnál elesett magyaroknak. Az estén ez a film volt látható, a levelekből pedig Csabai János színművész olvasott fel.

Bernolák Béla, az unoka, visszautalt a második oroszországi látogatásra, ahol az esten is megjelenő és utána felszólaló Varga László dandártábornok, volt moszkvai katonai és légügyi attasé adott történelmi hátteret és mondta el, hogyan tartják nyilván, gondozzák a helyi magyar hadisírokat.

Bernolák Béla egyébként az év eleji megemlékezést a második magyar hadsereg doni vereségének időpontjához igazította, tavaly szentmisével emlékeztek a magyar hősökre. Azt mondta, mindezt azért, hogy a történelem során a jövőben ne forduljon elő, hogy magyarok tömegeinek életét kelljen áldozni.

Varga László dandártábornok az évforduló kapcsán azt mondta, a második magyar hadsereghez köthető történelmi dilemma, hogy a katonák áldozatok voltak-e vagy hősök. Hiszen erőn felül álltak helyt, ugyanakkor a kor, azon belül is a világháború politikai hátterét tekintve áldozatok is, emlékeik ápolása pedig Magyarország és az Orosz Föderáció közös ügye. Tábornoki kötelességeként, 2010 és 2014 között betöltött tisztségében pedig ő maga is elősegítette mindezt.

Bán Attila őrnagy, a Hadtörténeti Múzeum igazgatóhelyettese szerint a történelmi háttér hosszan elemezhető és kifejthető, rövid összefoglalójában azt emelte ki, hogyan kerültek a magyar katonák a Don-vidékre. Ennek ugyanis főként politikai oka volt. Miután a németek elvesztették a moszkvai csatát és meghiúsult a villámháború stratégiája, a szövetségesekre nyomást gyakorolva bevonták őket (a románok után a magyar szövetségeseket is) a távolabbi harcokba. Mindeközben a második bécsi döntés az amúgy is kényes román-magyar szövetség viszonyát mérgezte.

Kevésbé ismert tény, hogy a tartalékosok egy részét vitték ki, a létszámot pedig 30-45 év közötti, kiképzettekkel egészítették ki. Ők már többségében családapák voltak, és ez alól dr. Haraszti Bernolák Béla, újpesti városi orvos sem volt kivétel. (Feleségével harmadik közös gyermeküket várták ekkor.)

Dr. Hollósi Antal sebész főorvos, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivője, amennyire a ránk maradt feljegyzésekből lehetséges, ismeri a Bernolák család történetét. Az 1903-ban született Haraszti Bernolák Béla városi orvosként működött Újpesten, itt nősült meg, és számos módon tett azért, hogy az akkori iparvárosban a higiénés körülmények javuljanak, és aktív részt vállalt a TBC elleni küzdelemben. Tulajdonképpen a kivezénylését is ennek „köszönheti”, ugyanis Újpest számára is megpróbált pályázati forrás gyűjteni abból a pénzből, ami Pest-Solt-Pilis vármegyét illette, azonban e juttatás aránytalanul nagy részét Gödöllő kapta meg. E hivatali ügyintézés során az egyébként hírhedten antiszemita Endre László lett az „ellenfele”, aki, tudván, hogy a városi orvos Bernolák dr. Gárdi Jenővel dolgozik együtt, mintegy „elősegítette”, hogy távoli frontra vezényeljék.

A tervekkel teli orvos levelezéseiből tudjuk, rövid időtartamú szolgálatra számított, nem hódítani, hanem segíteni ment oda, és tette ezt akkor is, amikor megsérült, majd azt a kórházat, ahol őt műtötték, végzetes találat érte.

Ami a magyar harcosokat illeti, dr. Hollósi Antal kiemelte, nem is volt választási lehetőségük, hiszen, ha nem vonulnak be, hadiszökevényekként biztos halál várt volna rájuk. Ezért fontos emlékezni, hogy a jövőben soha ne történjenek meg hasonlók, mint a második világégés során.
M. Orbán András