, , ,
  •  
  •  
  •  

1956 hőseire és mártírjaira emlékezett Újpest a forradalom kitörésének 68. évfordulóján, október 23-án a Szent István téren. Az ünnepi szónokok beszédeikben kiemelték, hogy egy nemzet fogott össze és küzdött a szabadságáért a szovjet elnyomással szemben.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a terror és a szovjet megszállás elleni tiltakozása, egyben a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Varju László, Újpest országgyűlési képviselője beszédében kijelentette, hogy a forradalom napjaiban a magyar nemzet az egész világ számára látható módon vonalat húzott a rabság és a szabadság közé.

„Akkor úgy tűnt, hogy a keleti diktatúrát örökre a nyugati szabadságra cseréltük. Azt hittük, többé nem fordulhat elő Magyarországon, hogy lábbal tiporják a sajtószabadságot, a demokráciát, az emberi jogokat, a magyarok érdekeit. Azt hittük, hogy ez már csak a történelemkönyvekre tartozik, és soha többé nem történhet meg” – vélekedett az országgyűlési képviselő.

fotó: Várai Mihály

Varju László beszéde után Trokán Péter újpesti színművész osztotta meg gondolatait, aki tízévesen városunkban élte át az ’56-os eseményeket. A népszerű művész elszavalta Ady Endre A tűz csiholója című versét, majd elmondta, tízéves srácként még alig értette, mi történik Újpesten és országszerte, azonban sose felejti el, amikor megpillantotta az egyik hősi halált halt újpesti mártír felravatalozott holttestét a főtéren, a Városháza mellett.

A forradalom leverését követően Trokán Péter családja is disszidálni készült, Amerikába akartak szökni, de akkoriban már igencsak gyengélkedett az idős nagymama, akit nem akartak magára hagyni. Így aztán maradtak, és megmaradtak Újpestnek. A színművész emelkedett hangvételű beszédét követően a Bem Táncegyüttes műsora következett, majd a Kodály Zoltán Férfikórus tagjai léptek a színpadra.

fotó: Várai Mihály

Ezt követően koszorúzásra került sor.

  • Újpest Önkormányzata koszorúját dr. Trippon Norbert polgármester, Déri Tibor és Szecsődi Tamás alpolgármesterek helyezték el.
  • Koszorút helyezett el Varju László, Újpest országgyűlési képviselője,
  • Koszorút helyezett el dr. Gonda Pál, a Demokratikus Koalíció újpesti alapszervezet elnöke és Czinke Sára, a Demokratikus Koalíció újpesti frakcióvezetője, önkormányzati képviselő.
  • A Jobbik újpesti szervezete nevében Gál Györgyné, Téglás Richárd és Illyés Zoltán helyezték el a megemlékezés virágait.
  • Az LMP képviseletében Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő, a „Jó szomszédság Frakció” részéről Bognár Áron önkormányzati képviselő és Perneczky László helyezték el az emlékezés virágait.
  • A Magyar Szocialista Párt részéről koszorút helyezett el: Bolykó Csaba elnök és Vasvári László önkormányzati képviselő.
  • A Momentum részéről koszorút helyezett el Szecsődi Tamás, Modroczky Kitti és Sulykos Kristóf önkormányzati képviselők.
  • A Párbeszéd-Zöldek nevében koszorút helyezett el Altfatter Adalbert és Bernáth Márta.
  • Az MKKP részéről Bauer Béla koszorúzott.
  • A Mi Hazánk Mozgalom nevében Pajor Tibor önkormányzati képviselő helyezte el az emlékezés virágait.
  • A Görög Nemzetiségi Önkormányzat részéről Bakonyi Ilona és Cukalasz Andreas emlékeztek.
  • Az Újpesti Közművelődési Kör koszorúját dr. Kocsis Andrea ügyvezető és dr. Kőrös András elnök, Újpest Díszpolgára helyezték el.
  • Közös koszorút helyezett el a Városvédő Egyesület részéről Szöllősy Marianne elnök az Újpesti Helytörténeti Alapítvány részéről Iványi János elnök, Újpest Díszpolgára.
  • A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara részéről dr. Bartos Richárd koszorúzott.
  • A lengyel Legia Varsó futballklub szurkolói is elhelyezték az emlékezés virágait.

Az ’56-os megemlékezés a Szózattal zárult.

BJ

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály