A kapuban Borbély

  •  
  •  
  •  

Akkor készültem a gimnázium első osztályába, és akkor láttam először Borbély Lacit védeni a Könyves kézilabdacsapatában.
Ki ez a kapus? – kérdeztem a régebbi gimnazistákat. Hát a Borbély Laci, válaszolták természetesen. Aztán már nem láttam őket a pályán. Leérettségiztek, én akkor ősszel kezdtem a gimit.

Évek múlva, napok alatt híre ment, hogy Borbély Laci – az Újpest kapusa (!) – butikot nyitott feleségével, Ágnessel az István úton, és saját gyerekükről, az akkor 5 éves Rolandról nevezték el.  Ez lett a Rolland trikó! A legnépszerűbb üzlet Újpesten a fénykorát élő butikidőkben.

A bolt elegáns volt, kellemes és hívogató. Keresték és látogatták szülők, fiatalok, felnőttek, akik szerettek volna Rolland-darabokat viselni. Teltek-múltak az évek, a névadó megnőtt, a kívül lilás, rózsaszínes borítás megfakult, az üzlet kiürült, „felnőtt”!

Megjelent a „Rolland úri divat”, immár minden generációnak, a nagyposta tekintélyt parancsoló homlokzatával szemben. A szalon valóságos
ékszerdoboz, és felidézi az angolszász világ máshoz nem hasonlítható hangulatát. Igen, egy csipetnyi Britannia. Nem észrevenni lehetetlen!

A stílus maga az ember – ezt az igazságot érezte meg és érzékelteti a Rolland Úri Divat, így alakítva látványvilágát, kínálatát, vevőkörét.

Az emberi tartalom, ami a szellemet jelenti a szalonban, Ágnes maga, aki nemcsak a választékosan finom öltözködése folytán volt szép, hanem mindenestől! Ahogy van. Csupa kellem, finomság, lélek! Mindenkire hatással van, aki megismeri.

A Rolland Úri Divat az angol stílus képviselője. De mi a különbség stílus és divat között? Az, hogya divat a tervezőről, a készítőről szól, a stílus pedig a viselőről. A divat változik, a stílus örök!

Aki belép Újpesten a finom, kellemes kis „brit birodalomba”, annak megváltozik a közérzete. Mert ráköszön egy Sherlock Holmes sapka, talán ott látja Twist Olivért, a kis lordot, vagy két lady próbál választani, ha nem éppen az admirális, Nelson, vagy Harry Potter.

A bolt vágtató világunkban a tradicionálist, a klasszikust képviseli a Düftin nadrággal, pantallóval vagy tweedzakó könyékfolttal, a clubzakó flanel pantallóval. De a burlington kockás pulóver, zokni, mellény, és a fanyelű férfi esernyő is ezt a vonalat erősíti.

(Anno, az ellenfél csatára – 1960 lehetett – egyedül indult a Könyves kapuja felé, a kapus meg vele szemben állt. A büntetővonalnál két méterre lehettek egymástól, amikor Laci hirtelen rászólt a csatárra: „Nem dobod be!” És
nem dobta be. Borbély védett!)

Réti János

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:14.0pt;
mso-bidi-font-size:11.0pt;
font-family:”Times New Roman”,”serif”;
mso-bidi-font-family:Calibri;
mso-bidi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}