, ,
  •  
  •  
  •  

Idén is, mint sok éve januárban, megemlékeztek a Magyarországról 1946-ban kitelepített németekről az újpesti Német Nemzetiségi Önkormányzat Nyár utcai épületénél.

A Himnusz elhangzását követően Pappné Windt Zsuzsanna elnök, Újpesti Német Nemzetiségi Önkormányzat tartott megemlékező beszédet „A kitelepítettek között volt olyan, akit a Malenkij Robotról hoztak haza, a következő vagonban pedig már vitték Németország felé. Ezek olyan szomorú történetek, amit nem szabad elfelejtenünk, és mindig emlékeznünk kell. A januárt 19-i emléknap dátuma arra utal, hogy 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzetése, közismert nevén a kitelepítés. Ezen a napon indult meg ugyanis az első, budaörsi lakosokat szállító szerelvény. A kitelepítettek fejenként egy 20 kilós batyuval, otthonukat, állataikat, minden ingóságukat hátrahagyva marhavagonokba zsúfolva utaztak Németországba. A háború utáni Németországban nem fogadták őket tárt karokkal, sokáig „ungarische zigeuner” vagyis magyar cigány volt a nevük.”

fotó: Várai Mihály

A visszatekintés után Czigler László alpolgármester és a nemzetiségi önkormányzat képviselője megkoszorúzta az elhurcoltaknak állított táblát, a megemlékezés pedig a magyarországi németek himnuszával zárult.

A Magyar Országgyűlés 2012 decemberében fogadta el azt az indítványt, amelynek értelmében január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává minősítették. 1946. január 19-én indult el Budaörsről az első vonat a hazájukból elüldözött magyarországi németekkel. A német ajkú településekről deportált személyek száma 1947-re elérte a 200 ezret.

ÚN

fotó: Várai Mihály