A Benkó Dixieland Band több mint fél évszázada szórakoztat minket, zenéli végig a világot. A legnagyobb fesztiválokon nyertek, a dzsessz őshazájában sorra kapták az elismeréseket, két amerikai elnök is díjazta őket. A zenekar vezetője, a Kossuth-díjas Benkó Sándor szerint azonban a legnagyobb elismerés…
– …a közönség szeretete. Ez az ötvenhét év megtanított minket arra, hogy alázattal kell szolgálni a közönséget. Hiszen nem magunknak zenélünk, hanem nekik.
– A dixie-nek van egy olyan sodró lendülete, hangulata, amely felvidítja a hallgatóját. Gondolom, hogy ez is hozzájárul töretlen népszerűségükhöz.
– Igen, lehet. Ez egy improvizatív zene, amelyet befolyásol a közönség hangulata, reakciói. Általában szomorú szemű, a napi gondjaikkal küszködő emberek ülnek velünk szemben. El kell érnünk, hogy a huszadik percben már ne a csekkeken törjék a fejüket. Nincs olyan fellépésünk, hogy a végén ne vidám, mosolygó emberek térjenek haza. Tízezer-hétszáz koncertet adtunk, és mindegyik után mondta valaki, hogy eddig ez volt a legjobb.
– 1957-ben alapította a zenekart. Azon gondolkoztam, hogy a forradalom leverése után, a megtorlások közepette miért kezdett el dzsesszt játszani.
– Akkor ez nem volt tudatos. Tulajdonképpen a véletlen hozta így. A középiskolában a kor menő, nyugati slágereit játszottuk, talán az országban elsőként. Aztán egyikünk kapott egy Louis Armstrong-lemezt. Lenyűgöző volt, ronggyá hallgattuk, kívülről tudtuk. Innen jött a dixieland. Azért lett a neve Benkó, mert gondoltam, hogy a Benkót így csak nem rúghatják ki a zenekarból. (Nevet.)
– Rengeteg díjat nyertek külföldön. Miért engedte ki önöket a szocialista rendszer? Mert dicsőséget hoztak nekik?
– Segített az is, hogy mindnyájunknak volt úgynevezett tisztességes munkája. Vagyis vállalhatóak voltunk számukra. És ugyan voltak árnyoldalaink, mert úgynevezett „amerikai” zenét játszottunk, bejártunk az amerikai követségre, mégis úgy értünk el sikereket a zenénkkel, hogy közben becsületesen dolgoztunk. Az USA-ban, Nyugat-Európában meg érdekes volt egy „vörös” oldalról érkező, de profi színvonalú dixielandzenekar.
– Beszélgetésünk apropója az, hogy november 9-én Újpesten adnak koncertet.
– Remélem, telt házasat. Amikor elkezdett zenélni a Benkó Dixieland Band, még sáros utakon kellett jönni-menni, ma meg már a Mars felszínét tapogatják. Ezt a több mint fél évszázadot öleli fel az újpesti koncertünk.
– Történhetne olyan, hogy nem zenél többet, és leteszi a klarinétot?
– Nem, ez nem fog előfordulni. A klarinét már hozzám nőtt. Nézze ezeket a bütyköket az ujjamon: a hangszer miatt vannak. Ha a Dunába fulladnék, biztosan tudnák, hogy na, ez a Benkó. Remélem, nem a közönség előtt fogok összeesni a színpadon, hanem egyszer békésen elalszom. Mondjuk, százévesen. Akkor úgy nagyjából elégedett leszek.
JM.
A Benkó Dixieland Band november 9-én, 19 órakor ad koncertet az Ady Endre Művelődési Házban. Jegyek már válthatók!