A Könyves és a napfogyatkozás

  •  
  •  
  •  

A napfogyatkozást a Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálójából csodálhatta meg az iskola több mint 600 diákja.

A tavaszi napéjegyenlőség napján, március 20-án Magyarországon részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető. Európából az Atlanti-óceán északi részén teljes napfogyatkozást lehetett látni.
A Könyves Kálmán Gimnáziumban 1956 óta működik a Kulin György által megálmodott, ma az ő nevét viselő csillagvizsgáló. Az itt található műszerekkel a gimnázium diákjai már eddig is több, amatőr viszonylatban kiemelkedő felvételt készítettek az égbolt csodáiról. A mostani napfogyatkozást az említett csillagvizsgálóból csodálhatta meg az iskola több mint 600 diákja. 9:39 és 11:58 között valamennyi diák lehetőséget kapott, hogy speciális szemüvegen, valamint a gimnázium különböző távcsövein keresztül figyelhesse meg a nem mindennapi látványt. Az eszközparkból három távcső állt az érdeklődők rendelékezésére: egy 150 / 1600-as refraktor, egy 80 / 480-as MEADE ED APO és egy TZK orosz katonai binokulár. A látványon kívül ezeknek az eszközöknek a használata is érdekesnek bizonyult.
Ahogy az előző alkalomkor, 2006. március 29-én, úgy most is ott voltak a Könyves csillagászai, hogy megmutathassák a többieknek ezt a csodás jelenséget. Izgatottan várjuk a következő, Magyarországról is teljesnek látható napfogyatkozást, ami 2081. szeptember 3-án várható. A Könyves ott lesz. Szeretettel várunk akkor is minden érdeklődőt!

Könyves