Interjú Berki Krisztiánnal
– Gratulálunk!
– Köszönöm szépen. Az igazat megvallva, alig-alig találom a szavakat. Nehéz, szenvedésekkel teli időszakon vagyok túl, s bár már az elmúlt hónapokban éreztem, hogy visszataláltam korábbi önmagamhoz, a lelkemnek nagyon jót tett ez a siker.
– Itt most az egy hónappal ezelőtti országos bajnokságra is gondol?
– Igen, arra is. Már akkor is éreztem, hogy felkészültem, indulhatunk a világbajnokságra, hiszen az edzéseken sorra csináltam a hibátlan gyakorlatokat, ennek ellenére a Körcsarnokban nem sikerült megmutatni, mit tudok. Borzalmasan érzékenyen érintett az a kudarc, de ma már azt mondom, ehhez a vb-aranyhoz kellett az a rontás is.
– Mi történt az azóta eltelt időszakban?
– Átgondoltam mindent, az edzőmmel, Kovács Istvánnal sokat beszélgettünk, és sportpszichológusnál is jártam.
– A nehézségek ellenére, vagy talán épp ezért, ezúttal még nagyobb lehetett a nyomás – ezt érezte?
– Próbáltam nem foglalkozni vele. De most, hogy győztem, most érzem igazán, mekkora is volt ez a nyomás, amely az aranyérem után pillanatok alatt megszűnt. Nagyon boldog vagyok.
– Banális kérdés, mégis adódik: ez a legkedvesebb vb-aranya?
– Nehéz rangsorolni, hiszen az első épp azért fontos, mert első, a második azért, mert megvédtem a címemet, ám tény: ez a mostani egészen más érzéseket mozgat meg bennem, mint a korábbiak. Fontos győzelem, és hatalmas lökést ad a riói olimpiára. De tudom, nagyon sokat kell még dolgoznom, hiszen a mezőny rendkívül erős, a többiek feljöttek rám, nekem pedig figyelnem kell erre.
– Most, a döntőben viszont nem figyelt rájuk. Így is tervezte?
– Sohasem figyelem az előttem lévők gyakorlatát. Ez bevált, nem is akartam rajta változtatni. Öt napon keresztül modelleztük a szerenkénti finálét, az edzéseken épp azt és épp úgy csináltam, ahogyan a szombati döntőben. A közönség hangját persze nem tudtam teljes mértékben kizárni, de tényleg nem figyeltem senkire és semmire, csak magamra.
– Mit mondott az edzője, amikor lejött a pódiumról?
– Boldog volt. Utólag elárulta, végignézte az előttem lévők gyakorlatait, s tudta, ha hibátlanul tornázom, enyém az aranyérem. Örülök, hogy Kokó bá is boldog, tudom, számára sem volt könnyű az elmúlt időszak. Januárban megszületett a kislányom, és ez új helyzetet teremtett. Fel kellett ezt dolgoznom, és ez időbe került. Az edzőm türelmes volt, ezt köszönöm neki.
– A Nanningból érkező hírek arról szóltak, fáj a válla – ezt hogy tudta kizárni?
– Az évek során hozzászoktam a fájdalomhoz. Szinte minden világverseny előtt volt valami. Az edzőm, a válogatott orvosa és gyúrója végig mellettem állt Nanningban, megkaptam a kezeléseket, és a szerenkénti döntőben teljes mértékben el tudtam felejteni, hogy fáj a vállam.
– A finálét viszont biztosan nem fogja elfelejteni.
– Nem, hiszen ez a győzelem fontos állomása a pályafutásomnak. Magamnak már otthon, Budapesten kimondtam, hogy akarom ezt az aranyérmet, s hogy azt meg is szereztem, visszaadta az önbizalmamat is.
torna.ute1885.hu