A magyar holdküldetés

  •  
  •  
  •  

Előadás keretében mutatták be a projektet és azt a magyar fejlesztésű űrrobotot, amely 2015 végén juthat fel a Hold felszínére, és amelynek a segítségével a fejlesztői csapat a Google Lunar XPRIZE versenyének húszmillió dolláros fődíját is megnyerheti. Az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában tartott bemutatón a polgármester, valamint dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő is részt vett.

Jelenleg két kisebb prototípus van, amelyeket folyamatosan tesztelnek, többek között ahhoz hasonló körülmények között, mint amilyen a Hold felszínén várja majd az űrrobotokat. Az előadás helyszínéül pedig azért választották az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolát, mert a fejlesztők egyike ebben az intézményben tanult.

Dr. Pacher Tibor, a csapat alapítója, vezetője kiemelte: az első helyezett holdjáró eszköz fejlesztőit húszmillió dollárral jutalmazzák, azonban nem és nem csupán emiatt vágtak neki; a projekthez egyébként jelentős (majdnem teljes!) önerő szükséges.

Különleges “kerekeinek” köszönhetően a jármű minden körülmények között képes közlekedni, az energiát napelemekből nyeri. Ha felborul, akkor is képes a továbbhaladásra, speciális kerekeit külön motor hajtja. Tavaly év végén már a Hold felszínéhez hasonló körülmények között is tesztelték, az előadás végén pedig az iskolában is bemutatták az érdeklődőknek.

Dr. Pacher Tibor szerint a technológia mellett nagy szükség van az öszszefogásra (beleértve a szponzorokat és a közösségi oldalakat), a működőképesség pedig már sikerként könyvelhető el. A fődíjat, illetve dobogósként a támogatást az a csapat nyerheti, amelyik teljesen végrehajtja a feladatot, a járműve feljut a Holdra, ott adott távolságot megtesz, és azt dokumentálja. A környezettanulmányt kilencfős nemzetközi zsűri bírálja el.

M. Orbán A.