A Márványmenyasszony és a Wichmann is megmenekülhet

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kulturális örökség védelméért felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte a Márvány utcai Márványmenyasszony étteremnek, valamint a Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának helyet adó ingatlanok kapcsán a műemléki védettségi eljárás megindítását – közölte január 16-án a Miniszterelnökség. Az eljárást gyorsított ütemben folytatják le, addig az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a bejelentés előzménye, hogy új tulajdonosa részleges bontási engedélyt kért az I. kerületi Márványmenyasszony étterem épületére, amely annak idején az árvízi hajós és “a legnagyobb magyar” lakodalmának is otthont adott. A reformkori épület az egyik legfelkapottabb szórakozóhely volt a fővárosban, amelyet a kor legnagyobb művészei is rendszeresen látogattak.

V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester pénteki Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Márványmenyasszony tervezett lebontásáról írt főépítészi vélemény és az ezen alapuló polgármesteri nyilatkozat hatására

a beruházó módosította eredeti terveit, a kormányhivatal pedig úgy engedélyezte a bontást, hogy az ikonikus utcafronti földszintes épületrészt meg kell tartani, és a beruházás során olyan kialakítással kell építkezni, hogy ez a szárny továbbra is vendéglőként üzemelhessen.

A VII. kerületi Wichmann-kocsma épülete helyére ötemeletes szállodát terveznek, amivel nemcsak a magyar vendéglátás történetének egyik ikonikus gyöngyszeme tűnne el, hanem a magyar kártya bölcsőjét is lerombolnák.

Január 15-én online sajtótájékoztató keretében Erzsébetváros közéletének több szereplője beszélt az épület sorsáról. Niedermüller Péter polgármester, Szűcs Balázs alpolgármester, az Óvás! Egyesület alapítója, Perczel Anna, Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke és Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus sorsdöntő fejleményről akkor még nem tudtak beszámolni.

Ezt követte a Miniszterelnökség szombati tájékoztatása, amelyből az derült ki, hogy Gulyás Gergely, a kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter mindkét épület esetében azonnali hatállyal elrendelte a műemléki védettségi eljárás megindítását.

Ez a lépés azonban egyelőre még semmit sem garantál, azonban jól mutatja, hogy a kellő társadalmi és médiafigyelemnek továbbra is lehet érzékelhető hatása az ilyen ingatlanügyletekre. Ha már a kormány az önkormányzatok kezéből az összes, egyéb eszközt kivette, amivel megóvhatnák a területükön található épített örökséget.