A megújuló Szent István tér

  •  
  •  
  •  

Egy, a közelmúltban készült közvélemény-kutatás szerint az újpestiek 85 százaléka hallott a Szent István tér – hétköznapi nevén a Főtér – megújításának programjáról. A helyiek 65 százaléka elégedett is a szeme elé táruló látvánnyal.

Újpest önkormányzata 3 évvel ezelőtt döntött arról, hogy három lépcsőben lát hozzá Újpest belvárosának átépítéséhez oly módon, hogy megtartja a Városháza, a Piac és a Templom féltve őrzött épületegyüttesének hármasát. A Közép – Magyarországi Operatív Program során több mint másfél milliárd forintból elindult és október 20-án hivatalosan is véget érő első építési szakaszban a 780 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Újpest saját büdzséjéből egészítette ki. Az újjászülető teret Wintermantel Zsolt polgármester a Városházán megtartott sajtótájékoztatóján, majd ezt követően a Trombita téren elmondott beszédében egyaránt a közösség sikereként értékelte, és hitet tett a program folytatása mellett. A záróeseményt a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola diákjai koncerttel tették emlékezetessé.

2010. október 20-án hivatalosan is befejeződött a Szent István tér átalakításának első üteme. Az esemény alkalmából az országos média érdeklődését is felkeltő sajtótájékoztatót tartott Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. Az eseményen részt vettek a munkálatokat irányító szakemberek, valamint a művelődési intézmények és a Piac vezetői, akik a megszépült helyszínen több hónapon át zajló kulturális programok szervezői voltak. Délután négy órára a Trombita térre várták az újpestieket, ahol Wintermantel Zsolt polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Véget ért egy fejezet
A Szent István tér megújulásának első szakaszának befejezéséhez érkeztünk – mondta köszöntő szavai után az emelvényen Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. – Újpest életében ismét fontos beruházás valósult meg. Az elmúlt húsz évben sokszor lehettünk büszkék a közösen elért sikereinkre – folytatta. – Mindannyian emlékszünk, milyen örömteli pillanat volt, mikor átadásra került a Polgár Centrum, vagy amikor az első Széchenyi Terv keretében megépült 300 bérlakás felépítését ünnepeltük. A fiatalok első lakáshoz jutásához megoldást jelentő fecskeház építése is Újpest közösségének sikere, akárcsak a Könyves Gimnázium, vagy a Városháza homlokzatának gyönyörű felújítása és az új városháza épületének megépítése.

A közösségi tér újjászületése
A Szent István tér megújításának ezen szakasza az Európai Unió Közép-Magyarországi Operatív Programjának keretén belül több mint másfél milliárd forintból valósult meg. A beruházáshoz Újpest önkormányzata 780 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, míg a fennmaradó részt saját – tegyük hozzá: megfeszített – erőnkből biztosítottuk.

Az új tér egyszerre jelenti a városközpont újraszületését és egy új közösségi tér létrejöttét. A program során többek között új díszburkolatot és világítást kapott a tér egy része, valamint megtörtént a csatornahálózat felújítása és korszerűsítése is.

A közterületekre több mint 2500 négyzetméter gránit burkolat, közel 2500 négyzetméter mészkő burkolat, több mint 5000 négyzetméter térkő burkolat került.
A téren elhelyezésre került 62 kandeláber, 74 vízijáték, 7 ivókút, 9 csobogó, és elültettek 75 fát. A városháza energiahatékonysági felújítása és a Városháza vendéglő kialakítása is a program része volt.
Külön öröm volt számunkra, hogy az Újpesti Városvédő Egyesület kezdeményezésére és a képviselő-testület egyhangú támogatásával 2010. június 4-én a téren újraavathattuk Kocsis András Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész Anyai fájdalom című szobrát, amely első alkalommal 1937-ben került a Városháza épülete mellé.

Köszönet a türelemért
Az újpestiek közös sikere az, ami megvalósult – emelte ki Újpest polgármestere –, hiszen az emberek régóta szorgalmazták a város legfontosabb közösségi terének megújítását, számos javaslatot, ötletek adtak hozzá az elmúlt évek során, és mindig támogatták a megvalósítást – végig türelmesen viselték a munkálatokkal járó kényelmetlenségeket.
Itt szeretném megköszönni az újpestiek türelmét és megértését, hiszen a főtér felújításának első szakasza elhúzódott és a vártnál is jóval több kellemetlenséget okozott az embereknek a mindennapokban.

Mindenképpen örömteli az, hogy láthatóan sokan érzik magukénak és sokan használják a Főtér megújított területeit. Számomra az a legfontosabb, hogy úgy látom, az újpestiek szeretnek ide jönni, és túlnyomó részben elégedettek az eddig megvalósultakkal.

A java még hátra van
A megvalósítás kisebb-nagyobb hiányosságai ellenére ez reményt ad a sikeres folytatásra, hiszen a Főtér teljes megújításának java még hátra van. A látványos – mondhatnánk: szépészeti – fejlesztések megvalósultak, de az érdemi lépések még hátra vannak. A piac felújítása, a sárga keramitos parkoló fejlesztése és a belváros parkolási helyzetének rendezése fontos feladat.
Jómagam és az új városvezetés nevében mondhatom, az önkormányzat elkötelezett a főtér teljes megújítása iránt, az a célunk, hogy néhány éven belül Budapest legszebb, legkorszerűbb és legotthonosabb főterét mondhassuk magunkénak, mi, újpestiek. Erre a korábbinál egységesebb és ennél fogva – remélhetően –hatékonyabb városvezetéssel minden esélyünk meg van. Ami viszont a legfontosabb, hogy a folytatáshoz valamennyi újpesti polgár, azaz az újpestiek teljes közösségének támogatására szükség van. Ezt kérem mindannyiuktól. – mondta befejezésként Wintermantel Zsolt polgármester.


A polgármesteri köszöntőt követően a patinás Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola kis- és nagy diákjai énekkel és hangszeres műsorral üdvözölték a jelenlévőket. A tér újjászületését köszöntő reneszánsz muzsika, majd a csengő énekhang üde perceket jelentett a borongós őszi időben. A koncert szép példája volt a tanári hivatás folyamatos újjászületésének, megújulásának is. A városközpontban lévő alapfokú művészetoktatási intézmény karvezetői, betanító pedagógusai ugyanis több évtizede eredményesen nevelik a zene szeretetére a diákokat.
A Camerata Piccola együttest követően az iskola ötödikesei, majd a hatodikos és nyolcadikos osztály kórusai többek között az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő, a Pejparipám rézpatkója és Szőnyi Erzsébet: Sárga csikó című dalát adták elő, amelyet  a közönség dúdolása  és megérdemelten nagy tapsa kísért.

A fellépő diákok:
Camerata Piccola
Annár Eszter – szoprán furulya
Ábel Orsolya – szoprán furulya
Bükkszegi Arlen – szoprán furulya
Sas Dalma – tenorfurulya
Molnár Enikő – altfurulya
Molnár Ákos – basszusfurulya

5.é osztály:
Árkos Borbála, Csibráki Renáta, Falus Dóra, Farkas Petra, Gaidosch Anna,Tarnóc Daisy

5. z osztály:
Horváth Zsuzsanna, Tarsoly Szilvia

6.é osztály:
Brandl Zsófia, Hermann Ágoston, Papp Lilla, Semler Anna

6.z osztály:
Bangó Nikolett, Fritz Klaudia, Gál Dorothea, Jagodics Anna, Jóna Balázs, Lochmayer Petra, Nagy Dorottya, Répási Renáta, Sági Bettina

8.é osztály:
Jeges Szimonetta, Molnár Ákos, Molnár Enikő

Karvezetők: Vass Veronika, Csiki-Babics Márta
Az ötödikeseket betanította: Megyesi Éva