A múltban időztek

  •  
  •  
  •  


A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Bajza József Általános Iskola nyolcadikos diákjai rendhagyó történelemórát tartottak február 24-én a második, harmadik tanítási órában. A két osztály együtt tekintette meg Wittner Máriáról, az 56’-os hős asszonyról készült filmet, aki halálraítéltként hónapokat töltött siralomházban.

A diákok a televíziós szerzőpáros, Siklósi Beatrix és Matúz Gábor „Hóhér vigyázz! A Wittner film” című alkotását látták, amelynek vetítési jogát Újpest Önkormányzata szerezte meg az intézmények számára. A film érzelmekre ható alkotás, hiszen megszólalnak benne a Wittner Máriát kicsi korában nevelő apácák, visszaemlékezik a közös szenvedésekre egy korábbi cellatárs és természetesen maga a főszereplő is, aki ötven év elteltével ismét lejut a mai Képviselői Irodaház alagsorába, ahol 1957-ben fogva tartották. A bajzás nyolcadikos diákoknak a filmhez Kohodné Tóth Andrea igazgató fűzött bevezető és záró gondolatokat.