Újpesten közel háromszáz elnevezett közterületet találunk. Sorozatunkban arról kérdezzük az újpestieket, tudják-e kiről, miről kapta a nevét az utca, ahol otthonuk található.
– A Szent István térről mindenki tudja, hol található, és azt is, kinek állít emléket – mondja Balogh Angéla, az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok nyugalmazott vezetője, aki szinte csak a sorozat „kedvéért” teszi hozzá: természetesen a keresztséget felvevő első királyunk a névadó.
– Ám a területet 1882-ben még Templom térnek hívták, ebből lett István, majd Szent István tér. Az ötvenes években pedig István tér lett a hivatalos elnevezése, a szent jelzőt hosszú időre lekoptatta a politikai rendszer. Teljes nevét a rendszerváltozás után kapta vissza. A tér mindig is központi helyet foglalt el a település életében. A két felekezet templomában a lelki élet, a hivatali ügyintézés és a piaci bevásárlás jól megfért együtt, s a térnek a mai napig is ez a jellemzője – tudtuk meg Balogh Angélától.
– Újpest központi tere azonban államalapító királyunk mellett a grófi Károlyi családra is ezer szállal kötődik – meséli. – A városalapító gróf fia, Sándor a városháza felépítésére adta át a területet a nagyközségnek 1895-ben. A téren a család szolgálatában állók lakásai épültek fel. Ehhez már csak azt tudnám hozzátenni, a tér arról is híres, hogy születésem óta itt lakom – csillantja meg humorát Angéla asszony, így visszalapozunk közel száz év családi krónikájában.
– A Szent István tér 20. számú házat, ahol élek, először a nagyszüleim lakták. Ezen a helyen a kezdetekben három család lakott, két kocsis és egy karbantartó, akik a fogatok, hintók állapotáért feleltek, de a szomszédos 18. és 22. számú házak lakói is jó ismerősök voltak. Nagyszüleim 1920-ban, az Andrássy út közeléből költöztek ide, nagymamát a Megyeri csárda gazdasszonyának csábították, mert nagyapám révén, aki ott zongorázott, jól ismerték. Innen számítjuk a család újpesti múltját – és hozzátehetjük, hogy innen számítjuk a szívesen gazdálkodó, remekül főző és a templomi kórusban is éneklő Angéla muzikalitásának, „gazdasszonyságának” messzire visszavezethető gyökereit is, aki így folytatja: – Jómagam abban a szerencsés helyzetben voltam, illetve vagyok, hogy a munkába járáshoz pár lépést kell megtennem, és a piactól a mai napig nem szakadtam el. Amikor az unokámat a főplébánián kereszteltük, Horváth atyával meg is állapítottuk, hogy a negyedik generáció él itt a Szent István tér vonzásban. Újpest a családomnak és nekem is a világ közepe.
B.K.
Idézzük az Újpesti utcanévlexikont: Szent István tér (1991, korábban István tér, 1953, Szent István tér, 1928, István tér 1908, Templom tér 1882 előtt) Liszt Ferenc utca 20., a Templom utca 1. és István út 12–16. között. Szent István (I. István király, 975?–1038) Géza fejedelem fia, az első magyar király (1000–1038) volt. 1083-ban szentté avatták.