A színház erős eszköz

  •  
  •  
  •  

George és Lennie barátságának történetét láthatja a nagyérdemű John Steinbeck Egerek és emberek című klasszikusában április 4-én, az Újpest Színházban, a Turay Ida Színház vendégjátékában. A Lennie szerepét játszó Kaszás Gézával beszélgettünk.

George és Lennie kapcsolata mára a barátság általános példájává vált.
Ez a darab a szeretetről szól, minden sallang és túlzás nélkül. Két teljesen különböző ember összetartozásáról. Egyikük, Lennie egyfajta fogyatékkal él, és felnőttként is gyerekszemmel látja a világot, George pedig praktikusan, okosan gondolkodik. Nagyon erős kötődés van köztük, de ennek okát nem akarja megmagyarázni Steinbeck, és szerintem nem is kell. Ráadásul, a pozitív mondanivalón túl, ez egy remekül megírt, megszerkesztett darab. Minden egyes kör bezárul a történeten belül.
Általában azért könnyen túlcsordul, ha valami direkten a szeretetről szól.
Ez esetben nem. Inkább azt mutatja, hogy a szeretet felelősséggel jár, érdeklődéssel, figyelemmel a másik iránt.

George álma, hogy egyszer egy saját farmjuk legyen Lennie-vel.
Igen, kell, hogy legyen célod az életben, még ha elérhetetlen is. Az ő céljuk sem feltétlenül reális, de így van egy irány, ami felé haladni tudnak. És ez nagyon fontos. Semmi különöset nem akarnak, csak egy saját helyet, ahol el tudják magukat tartani. Szerintem ez ma is sokaknak cél, vagy inkább álom.

Befolyásolt színészként, hogy sokat játszották már ezt a darabot, sőt egy híres film is készült belőle?
Nem. Általában nagyon hatnak rám az erős alkotások. Éppen ezért a próbafolyamat végéig nem is néztem meg a filmet. Teljesen más felől közelítem meg Lennie figuráját, mint John Malkovich a filmben.

Csiszár Imre rendezte az előadást. Ő azért elég keménykezű rendező hírében áll.
Ez igaz, de emellett nagyon következetes is. Ezt nem sok rendezőről tudom elmondani. Hihetetlenül profi, kemény munka volt. Nagy terhelést kaptunk, Imre sokat követelt, de számomra mindig az a jó rendező, aki feladat elé tudja állítani a színészt.

Szép feladat lehet fogyatékos embert játszani, viszont könnyen túlzásokba eshet a színész.
Tudatosan nem készültem a szerepre. De hosszú éveken keresztül csináltunk a feleségemmel egy támogató szolgálatot Borsodban. Ez egy egyesület volt, amely fogyatékkal élő embereket támogatott. Négy-ötszáz embert segítettünk valamilyen formában. Pezsgő élet folyt az egyesületben, sok találkozót, összejövetelt szerveztünk. Sajnos azóta az egyesület forráshiány miatt megszűnt. Hihetetlenül nagy szeretetet kaptunk tőlük, sokukkal szoros volt a kapcsolatom. Megdöbbentett, hogy milyen könnyen jöttek elő bennem az ő gesztusaik a próbák során. A gesztusaikkal pedig az érzéseiket is könnyebben tudom bemutatni.

Az előadás felkeltheti a figyelmet a fogyatékkal élő emberek helyzetére?
Nagyon kényelmesen elmegyünk mellettük, mert a legegyszerűbb nem foglalkozni velük. A színház pedig erős eszköz, ha hat, akkor mély nyomokat hagy. Ha a nézők az előadásunk után csak egy kicsit is belegondolnak a fogyatékkal élő emberek helyzetébe, már megérte.

J.M.