A váci úti villamosok nyomában

  •  
  •  
  •  

Újpesti séta című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy hétköznapi sétáinkat különlegessé tesszük. A megszokott útvonalakról letérve, jobban megismerjük, és jobban bemutatjuk Újpestet az érdeklődőknek.

Néhány hete, egy Újpest kötöttpályás közlekedését bemutató kiállítás kapcsán, egy villamosbarát honlapját segítségül hívva kezdtük el végigjárni azokat az utcákat-tereket, ahol ma már nem közlekedik villamos. A Váci utat kezdtük el bejárni, amikor is segítséget, útitársat kaptunk.

Olvasónk, Erzsébet ugyanis Újpesten született, és a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején maga is vezetett a Váci úton villamost. Jól ismeri ezt a forgalmas szakaszt, és a Megyeri út kapcsán rögtön pontosít. Valóban kiágazott a Váci útról egy iparvágány a Megyeri útnál, azonban ez az Izzó területére nyúlt be, és sosem tároltak rajta villamosokat. A meghibásodott vagy éppen a tartalék szerelvény kijjebb, a Fóti úti huroknál várakozott.

– Az Izzótól a Fóti úti hurokig tartó szakaszt régen akácsor övezte. Ezt a megállónyi szakaszt tavasszal lassabban tettük meg, hogy érezhessük a nyíló akác illatát – meséli Erzsébet, és közben egy nem elhanyagolható szakmai dologra is felhívja a figyelmet. A falevél ugyanis a villamosvezető „ősellensége”. Esős időben nagyon csúszik, bárhol járunk, nagyon kell vele vigyázni.
Itt, egészen pontosan a huroknál, a Vízművek területén keresztül haladt egy iparvágány, amelynek a Váci úthoz közel eső, mintegy két szerelvény hossznyi szakaszát használták villamosok. Magát a Fóti úti hurkot 1954-ben építették, azon fordult vissza a 3-as villamos. Ez a hurok egyvágányos volt, a szerelvényeknek egy szűk ívben kellett megfordulniuk, és ezért sem volt mindegy, milyen

típusú kocsi jár a vonalon. A meccs idején közlekedo járatokat utólag is könynyebb felismerni, ekkor ugyanis hosszabb szerelvényeket állítottak forgalomba.

A Fóti út sarkánál ma már csak a trafóház lehet ismerős ebbol a korszakból, a nyolcvanas évek közepéig viszont egészen a Megyeri csárdáig járt a villamos. Ettől a szakasztól viszont már csak egy sínpár haladt tovább. A legutolsó két megálló, a Kálvin János utca és a Megyeri csárdánál lévő végállomás voltak, amelyeket a Tungsram strandra igyekvők és onnan érkezők használtak. Ez volt a 10-es villamos legkülső szakasza, ami úgy jött létre, hogy a váci vasútvonalról a Váci út végéhez kanyarodó, a Cérnagyár kiszolgálására létesített iparvágányt összekötötték a villamossínekkel.

A Megyeri csárda nem csupán a villamosvégállomást jelentette, a közeli Petőfi laktanyánál volt a városhatárt jelző tábla. A csárda mellől volt a bejárás a strandra, később már a Fóti úthoz közelebb eső „végén”, egy megállóval feljebb, a Kálvin János utca magasságában is meg lhetett közelíteni. A legutolsó állapot szerinti 10-es villamost ma a 104-es busz pótolja, a 204-essel pedig Békásmegyerre lehet átjutni…

Sétánkat egy következő nem kevésbé ismert vonallal, a 8-as bejárásával folytatjuk.

MOA