Március 8-án, vasárnap, a nemzetközi nőnap alkalmából különleges, szívhez szóló koncertre hívják és várják az újpestieket az UP Újpesti Rendezvénytérben. Az est folyamán Újpest szülöttje, Vadady Attila Bálint szerzeményei csendülnek fel a Prompt Egylet és elismert fiatal előadók által.
„2026. március 8-án, vasárnap a nemzetközi nőnap alkalmából egy különleges koncertre invitálja Önöket a Prompt Együttes. Újpest szülötte Vadady Attila Bálint szerzeményei csendülnek fel, olyan minőségi előadók részéről, akik pályájuk elején vannak ugyan, de már bizonyítottak a médiában, hiszen a Petőfi Rádióban és a Jazzy csatornáján is hallhatóak voltak” – olvasható az esemény felhívásában.
Az esemény egyfajta ajándék is, amellyel a hölgyeket köszöntik nőnap alkalmából. Az est folyamán felcsendülő szerzemények szerzőjéről tudni érdemes, hogy nem érez műfaji korlátokat, dalai szövegeit is maga írja. Otthonosan mozog a jazz és a pop világában, emellett számos színpadi műhöz is komponált zenét, és a komolyzene területén is alkotott már, a hegedűversenytől az orgonaműig.

„A felcsendülő számok jó része az »Üzenetek« című albumának részét képezik. Zenéit hallván, talán joggal mondható, hogy minden korosztálynak alkot. Sanzonszerű, vagy kuplénak is mondható dallamai, könnyen megérintik a szépkorú hallgatóságát is. Legyen egy ajándék ez a koncert, ami tisztelettel köszönti a Hölgyeket!” – fogalmaz az esemény felhívása.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni erre a linkre kattintva lehet.
Fellépők, énekesek: Boni (Bognár Mónika) Jerzsele Katalin, Pap Szilvia, Szedlacsek Katalin, Barton Márton, Geri Tamás.
A Prompt Egylet: Balogh József, Kozma Timon, Kovács Balázs, Horváth B. Károly, Vadady Attila Bálint
SZFM