Adomány a megkéselt rendőrnek és társának

, ,
  •  
  •  
  •  

Több százezer forintot szavazott meg nekik a rendőrök megsegítésére létrehozott alapítvány.

Nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak Újpest, hanem a fél ország megmozdult a hírre, mikor december 24-én egy őrjöngő férfi megszúrta Pétert, egy a munkáját végző rendőr őrmestert a Kassai utca egyik társasházában.

Ennek legújabb folyománya a Szolgálat-teljesítés Közben Alapítvány felajánlása, melynek kuratóriuma most 300 ezer forintot szavazott meg Péter, illetve társa, Erika számára. Mint közleményükben írják: az Alapítvány éppen az ilyen esetekre jött létre. Alapítója az a Mátyás Zsolt, akinek fia, Mátyás Balázs Tamás rendőr törzsőrmester csaknem három éve veszítette életét egy autóbalesetben. Az anyagi segítségen kívül igyekeznek jogi esetekben is segíteni azoknak a rendőröknek, akiknek éppen erre van szükségük.

Mátyás Zsolt, az szervezet alapítója az Újpest Médiának azt mondta: a két rendőr nagyon hálás a támogatásért, de mint mondta, nem ezért csinálják.

– Furcsa módon azt szoktuk mondani, hogy az alapítványunk akkor jó, ha nem segít senkinek – mert ha kell, az azt jelenti, hogy komoly baj van. Nemcsak rendőröknek, hanem bajba került katonáknak, tűzoltóknak, mentőknek is segítünk anyagi és jogi vonalon egyaránt. Folyamatos kapcsolatban vagyok Péterrel és Erikával, nagyon hálásak a segítségünkért, de kértem, hogy ne köszönjék, mert ez az alap. Egyébként ezt a segítséget már december 25-én megszavazta a kuratórium, fel sem merülhetett, hogy a karácsonyi ünnep miatt ez később legyen. Segítenünk kellett – a fiam példája van előttem, aki szintén mindig segített mindenkinek.

Péter szerencsére gyorsan gyógyul, már otthon lábadozik. A BRFK egyik videójában elmondta: egyik füle veszélyben volt, de az orvosok szerencsére meg tudták azt menteni.