Aki SMS-t kap, ne válaszoljon rá – ezt kéri az operatív törzs

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

74 ezer embert oltanak be a hétvégén, 60 év alatti krónikus betegek kerülnek most sorra.

Szerdán is tájékoztatót tartott az operatív törzs, amelyet Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese kezdett. Elmondta, hogy a magyar-szlovák határ átlépése most nehézkes, mert Letkést, illetve Ipolyszalkát is lezárták. Az új komáromi hídtól a régi felé terelik az autósokat.

Kedden összesen 201 ember szegte meg a maszkviselési szabályokat, a kijárási tilalom megszegése miatt pedig 387 emberrel szemben történt intézkedés. Három olyan embert is találtak, akik a kutyájukat vitték sétálni több, mint 500 méterre az otthonuktól.

Müller Cecília a napi járványadatok közlése után elmondta: rohamtempóban haladunk afelé, hogy a kórházban ápoltak száma rekordot döntsön A növekvő esetszámok már a fiatalabbakat sem kímélik, egyre több 40 alatti beteg is kórházba kerül, hirtelen és súlyos formában jelenik meg náluk a betegség.

A tisztifőorvos ezután bejelentette, hogy a hétvégén 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget fognak beoltani, az érintettek a hét második felében kapnak értesítést SMS-ben. Ebben minden benne lesz, az időponttól a pontos helyszínig, és arra kéri az ilyen sms-t kapókat, hogy minden utasítást tartsanak be. Lehetőleg úgy öltözködjenek, hogy a felkar jól hozzáférhető legyen – kérte Müller Cecília. Az így beoltottak az AstraZeneca oltóanyagát kapják meg – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília arra kért mindenkit, hogy aki sms-t kap, hogy a hétvégén mehet az oltásért, az ne válaszoljon rá, mert nincs idő arra, hogy 74 ezer emberrel így beszélgessenek. Minden benne lesz a kapott üzenetben.