Javában halad a Rózsa utca Árpád út és Tél utca közötti, 600 méteres szakaszának felújítása – a munkálatok előrehaladásáról Wintermantel Zsolt polgármester a helyszínen tájékozódott.
Az aszfaltréteget lemarták és 50 centiméter mélységben már a földet is kitermelték a Rózsa utca keleti oldalán, így most csak egy hatalmas gödör tátong a régi pályaszerkezet helyén. A munkálatok miatt a páratlan oldali két sáv még egy hétig le lesz zárva a forgalom elől és a páros oldali két sávban sem lehet majd két hétig közlekedni.
Az építkezést Wintermantel Zsolt polgármester a helyszínen tekintette meg.
A forgalom a lezárás alatt az ellentétes oldalon fennmarad 2*1 sávban.
A felújítás miatt az Árpád útról a megszokott kettő helyett csak egy sávban lehet a Rózsa utcába balra kanyarodni, így a zsúfoltabb órákban sok autós a piros lámpába belehajtva jut át a forgalmas kereszteződésen. Ha ezt egy egyenruhás is meglátja, az autós százezer forintja bánhatja. A Rózsa utca felújítását november 11-ig kell befejezni a kivitelezőnek.
Fóti út, te pompás
A hét közepén még gőzerővel zajlott a felújítás a Fóti úton, ott jártunkkor épp a 260 celsius fokos aszfaltot fektették le a munkások a forgalom elől lezárt útszakaszon.
Bár akkor még kétséges volt, hogy időben be tudják-e fejezni a munkát, a kellemes, csapadékmentes időjárásnak köszönhetően az október 14-i határidőre átadják a forgalomnak a Fóti út 2 és fél kilométeres szakaszát.
A megújult útszakasz mindkét oldalára kiemelt szegélykövek kerültek, megerősített szerkezetű buszmegállókat alakítottak ki és az útburkolati jeleket is átfestették. Itt már csak néhány autófelhajtót kell rendbe tenniük az útépítőknek.
tt