Átláthatósági rendelet az önkormányzati nyilvánosság érdekében

  •  
  •  
  •  

Átláthatósági rendeletet fogadott el Újpest Önkormányzata dr. Trippon Norbert polgármester javaslatára, melynek célja, hogy az önkormányzat, a költségvetési szervek és az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok munkáját könnyebben nyomon követhetővé, ellenőrizhetővé tegyék a nyilvánosság számára. Az újpesti önkormányzat az ötödik a fővárosban, amely hasonló intézkedéssel segíti az átláthatóságot.

Újpest Önkormányzata 2023 végén 29 másik nagyvárosi, illetve fővárosi kerületi önkormányzattal együtt részt vett az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország által megvalósított „Ez a Minimum!” programban. A szervezők egy rendkívül alapos átvilágítás segítségével értékelték, mennyire működnek a nyilvánosság számára nyomon követhetően az önkormányzatok döntéshozatali- és gazdasági folyamatai. Az így kialakult rangsorban az újpesti önkormányzat a tízedik helyet érte el. Az előző évhez képest jelentős, 15 pontos javulást mutatott Újpest, ebben a tekintetben csak Szigetszentmiklós tudta megelőzni önkormányzatunkat.

Az „Ez a Minimum!” programból levont tanulságokat mérlegelve dr. Trippon Norbert polgármester és a városvezetés úgy döntött, további fejlesztéseket eszközöl az önkormányzati átláthatóság terén. Ezért született meg az az átláthatósági rendelet, melyet 2024 november végén elfogadott a képviselő-testület. Jelenleg nagyon kevés önkormányzat, a fővárosban például mindössze négy kerület rendelkezik hasonló rendelettel − fejtette ki dr. Trippon Norbert az előző testületi ülésen. A polgármester hozzátette, Újpest hozzájuk csatlakozva igyekszik jó példával elöl járni.

A rendelet kötelezi az önkormányzatot, hogy nyilvánosan, elektronikusan kereshető formában közzé tegye a nyílt képviselő-testületi és bizottsági ülések napirendjét, az előterjesztések tartalmát, valamint az üléseket követő 15 napon belül azok jegyzőkönyvét és a szavazások eredményét. Szintén bárki számára elérhetővé kell tenni a tanácsnokok beszámolóit, valamint a költségvetési szervek és az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok listáját vezetőjük nevével és az önkormányzati tulajdoni hányad mértékével. Fontos intézkedés az átláthatósági biztos intézményének bevezetése: a pozíciót betöltő szakember feladata lesz, hogy amennyiben az önkormányzat vagy bármilyen önkormányzati cég megfeledkezik egy közérdekű adat közzétételéről, felhívja a figyelmet a hiányosságra.

Az átláthatósági rendelet magában foglalja a pályázatok és az azokon elnyert összegek, a közbeszerzési tervek és közbeszerzések, az önkormányzati szerződések, a vagyonnyilatkozatok, illetve az éves önkormányzati költségvetés nyilvánossá tételét, utóbbit az elfogadást követő 15 napon belül. A gazdasági társaságoknak és a költségvetési szerveknek kötelességük honlapjukon nyilvánosan feltüntetni az elérhetőségüket, a cégek ügyvezető- és felügyeli tagjainak nevét és javadalmazását, az üzleti terveket, az éves beszámolókat és a közhasznú jelentéseket. Szintén nyilvánosan elérhető a cégek által lefolytatott közbeszerzések listája és a nettó 5 millió forintos összeg feletti szerződések.

A rendelet szerint az önkormányzat a honlapján lehetőséget biztosít az adatigénylésre a polgárok számára, tájékoztatja őket az ehhez szükséges jogi háttérről és − amennyiben az adatigénylés nem ütközik törvényi problémába − 30 napon belül megküldi a választ a részükre.

Az „Ez a Minimum!” program következő felmérése 2025 tavaszán készül el. „Abban bízom, hogy önkormányzatunk az eddig sem rossz értékelésén is javítani fog” − fogalmazott dr. Trippon Norbert a korábbi testületi ülésen. „De hozzátenném, nem azért csináljuk ezt, mert bármilyen civil szervezet vagy bárki elvárja tőlünk. Azért csináljuk, mert hiszünk benne, hogy megteremthető egy jól működő, átlátható önkormányzat, melyet lépésről lépésre, folyamatosan lehet fejleszteni, adott esetben a hibákat is korrigálni és új intézkedéseket bevezetni”.