Újpest Média

25
jún

Űrkísérletek Újpesten: a Babits diákjai együtt dolgoznak Magyarország második űrhajósával

Magyar idő szerint szerda reggel 8:31-kor elindult a világűrbe Kapu Tibor, hazánk második űrhajósa. Amíg ő a Nemzetközi Űrállomáson dolgozik majd, Újpesten, a Babits Mihály Gimnáziumban is izzanak a kísérleti csomagok: 28 lelkes fizikafaktos diák ugyanis ugyanazokat a teszteket végzi el városunk egyik patinás iskolájában, mint Tibor odafönt, mikrogravitációs környezetben.
25
jún

A magyar egészségügy napja alkalmából idén is átadják az Újpest Egészségéért Díjat

Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. A 19. századi orvos nemcsak a gyermekágyi láz okainak felismerésével és a kézfertőtlenítés bevezetésével írt történelmet, hanem máig ható példát mutatott az orvosi hivatás felelősségéből. Július első napján rá emlékezünk, és ünnepeljük az egészségügyi dolgozókat - itt,  Újpesten is. Városunkban, az ünnep alkalmából, június 26-án adják át az Újpest Egészségéért Díjat.
24
jún

Sportösszefoglaló az elmúlt hét eseményeiből

A hétvégén ismételten bebizonyították kajakos lányaink, hogy ebben a sportban UTE neveléssel könnyedén kerülhet valaki a hazai, de akár a nemzetközi mezőny élére is. 
23
jún

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe az egész országban

Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el június 24-én, kedden 0 órától egészen június 26-án, csütörtökön éjfélig. A döntés a HungaroMet Zrt. előrejelzései alapján született, és az ország teljes területére érvényes – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
23
jún

Újpest FC: Szerb szakember érkezik – sportigazgató vagy utánpótlás-tanácsadó?

Újabb fontos láncszem csatlakozhat az Újpest FC szakmai stábjához. Az olasz sportújságíró, Lorenzo Lepore értesülései szerint a lila-fehérek Dragan Mladenoviccsal erősíthetik meg a sportigazgatói posztot. A szerb szakember játékosként a Crvena zvezda és a Rangers mezét is viselte, a szerb–montenegrói válogatottban pedig 17 alkalommal lépett pályára.
23
jún

Kirándulásra készül a család? – Így állítsd össze a tökéletes uzsonnásdobozt!

Nyáron sok család vág bele többnapos táborozásba, közös kirándulásokba, erdei túrákba vagy akár csak egy egész napos strandolásba. Az élmények mellett azonban fontos a praktikum is – főleg, ha gyerekekkel indulunk útnak. Az egyik leggyakoribb kérdés: mit csomagoljunk enni, ami finom is, nem romlik meg hamar, és kibírja a napot hűtés nélkül?
21
jún

Mozgásra fel! – Újra jelentkezik az ingyenes Aktív Főtér programsorozat Újpesten

Idén nyáron is megmozdul a városunk szíve: 2025 nyarán ismét az újpesti Szent István térre költözik az „Aktív Főtér”, a kerület egyik legnépszerűbb ingyenes szabadtéri mozgásprogramja. A nyári hétköznapokon minden este más mozgásforma várja az érdeklődőket profi oktatók vezetésével, jó hangulatban, a város centrumában, mégis a friss levegőn.
20
jún

Embert gázolt a Metropolitan EuroCity Káposztásmegyernél – fennakadások a vasúti közlekedésben

Súlyos baleset történt péntek délután a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon: a Prágából Budapestre tartó Metropolitan EuroCity (EC 275) vonat elgázolt egy embert Káposztásmegyernél – számolt be róla a Mávinform a Facebook-oldalán.
20
jún

Megkezdődtek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák

Június 16-án megkezdődtek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák. Az ország 1157 helyszínén 3385 vizsgabizottság közreműködésével közel 326 ezer vizsgát bonyolítanak le a középiskolák és a kormányhivatalok. A vizsgák egészen július 2-ig tartanak majd. Az egyes iskolák saját maguk alakítják ki a részletes vizsgabeosztást, így a pontos napok, időpontok iskolánként eltérhetnek. Az Újpesti Babits Mihály Gimnázium diákjai június 16-án kezdték meg a középszintű szóbeli vizsgáikat.
20
jún

Így fejleszthetjük a gyerekeket nyáron

Elérkezett a várva várt vakáció! Azonban vannak olyan gyerekek, akik számára ez nem a felhőtlen pihenés időszaka. Ha rossz jegyekkel zárták a tanévet, önbizalomhiánnyal és kudarcélményekkel lépnek a vakációba, és igyekeznek behozni a lemaradást. Vannak olyanok is, akiknek pótvizsgára kell készülniük. A szülők pedig keresik azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget jelenthetnek a gyereknek. Ilyen az Újpesti Tanoda nyári programja.