Az elhurcoltak emléke

  •  
  •  
  •  

Több mint tízezer újpesti zsidó elhurcolására emlékeztek a Mártírok útján elhelyezett emléktáblánál. Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő szerint emlékezni és emlékeztetni kell ahhoz, hogy a második világháború idején történtek többé ne ismétlődhessenek meg. A magyar országgyűlés április 16-át a holokauszt emléknapjává nyilvánította, tagadását pedig bűncselekménynek minősítette.

 A megemlékezés Radnóti Miklós Erőltetett menet című művével kezdődött. Ezt követően dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő emlékezett a második világháború alatt történtekre.

– 1944. július 11-e gyásznap Újpest történetében. Az akkor önálló városból több mint tízezer, a környékből pedig összesen csaknem húszezer zsidót és romát deportáltak.

Hollósi Antal így emlékeztetett: bár az évek során a borzalmaknak voltak előjelei és a nemzetiszocialista eszme 1933-ban előretört, a zsidótörvények vagy a sárga csillag viselete önmagában még mindig nem utalt a legeslegrosszabb végkifejletre.

A képviselő szólt arról is, hogy Európa kábult tanúja volt a náci eszme előretörésének, Hitler tisztjei pedig személyesen nézték végig nyolcezer krakkói megsemmisítését.

– Itthon is voltak, akik a nyilasok oldalán segédkeztek a deportálásokban, mások pedig életüket kockáztatva mentették az embereket; utóbbiaknak a mai napig hálával tartozunk –emlékeztetett beszédében Hollósi doktor, majd kiemelte: az Országgyűlés április 16-át a Holokauszt emléknapjává nyilvánította, tagadását a bűncselekmények közé sorolta; a félkatonai szervezetek ténykedését pedig betiltotta.

Szerdócz Ervin, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Újpest-Rákospalota templomkörzetének rabbija a múltat idézte:

– Itt emlékezve azonosulunk a hetvenkilenc éve elhurcoltakkal, akik pontosan ezen az utcán vonultak végig, akik olyanok, sőt talán jobbak voltak nálunk.

A rabbi elismerően szólt a gyűlölet és kirekesztés ellen való törvényekről.

– Bár nem lehet meg nem történtté tenni, mernünk kell továbblépni, örüljünk annak, hogy együtt lehetünk – mondta.

Külön méltányolta az önkormányzat törődését (beleértve a július 11-iki megemlékezést) és azt a várospolitikát, amely megakadályozza, hogy a történelem akár csak részben megismétlődjék.

Az emlékezés koszorúzással zárult.

M. Orbán András