Az Újpest 2–0-ra kikapott a zalaegerszegi együttes otthonában

  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC szombaton a ZTE FC otthonában lépett pályára a bajnokság 27. fordulójában, 6251 néző előtt. Bár a találkozó biztatóan indult a lila-fehérek számára, végül nem sikerült pontot szerezniük.

A fordulót megelőzően a zalaegerszegi együttes a tabella negyedik helyét foglalta el, így az újpestiek bizakodva, ugyanakkor kellő koncentrációval érkeztek a mérkőzésre.

A lila-fehérek egy kihagyott nagy helyzettel kezdték a mérkőzést, ezt követően azonban a Zalaegerszegi Torna Egylet gyorsan magára talált, és az első félidő hátralévő részében komoly feladat elé állította az újpestieket. Az első játékrészben nem született gól, így a csapatok 0–0-s állással vonultak szünetre.

A második félidőt a lila-fehérek kettős cserével kezdték. Mindkét csapat több komoly helyzetet is kialakított. A 75. percben megszületett a mérkőzés első gólja, a hazaiak támadója talált kapuba. Később, bár az újpestiek előtt is adódtak lehetőségek, azokat nem tudták kihasználni. A hosszabbításban, a 93. percben a hazaiak ismét betaláltak, ezzel végleg eldöntve a találkozót. A zalaegerszegi együttes ezzel már hét forduló óta őrzi veretlenségét.

Az Újpest FC csapata legközelebb április 4-én az MTK ellen lép pályára a bajnokság 28. fordulójában, április 11-én, szombaton pedig a Kazincbarcika lesz az ellenfél, míg április 17-én, pénteken a Nyíregyháza Spartacus FC ellen folytatódhat a bajnoki szereplés.

Képek forrása: Újpest FC

SZFM