A halmozottan hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok iskolai lemorzsolódását csökkentő, munkaerő-piaci felzárkóztató „Tanoda” programot indított az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat az Újpesti Önkormányzat támogatásával. A képzés heti 26-30 óra keretében, szaktanárok segítségével folyik.
Újpest Önkormányzta 2012. novemberében döntött arról, hogy erkölcsileg és anyagilag támogatja az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat „Tanoda” programját, mellyel a halmozottan hátrányos helyzetű (cigány és nem cigány származású) fiatalok iskolai lemorzsolódását kívánják csökkenteni.
A program keretében felzárkóztató, tehetséggondozó és pályaorientációs foglalkozásokat szerveznek, melyek elősegítik, hogy a gyermekek szüleiknél jelentősen nagyobb kitekintéssel bírjanak a munkaerő-piaci lehetőségekre, illetve olyan szakmai tanulmányokat folytassanak, amit be is fejeznek és munkát is vállalhassanak majd ezzel a képesítéssel.
Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a nyitórendezvényen elmondta, hogy a programra közel 150 gyerek jelentkezett. Közülük 52 olyan tanulót választottak ki a gyermek-és ifjúságvédelmi felelősök segítségével, akiket az iskolájuk is javasolt, és akiknek a szüleik is beleegyezésüket adták. Hétfőtől péntekig, 14 és 20 óra között folyik a felzárkóztatás és tehetséggondozás. A szakmai munkát olyan tapasztalt pedagógusok látják el, akik az elmúlt, közel 15 évben is azon fáradoztak, hogy a hasonló helyzetű gyermekek eredményes tanulmányokat folytassanak.
Wintermantel Zsolt a megnyitón elmondta:
– Amikor az Újpesti Párbeszédben arra kérték a polgárokat, hogy válasszanak szlogent, akkor a legtöbben az „Újpest, ahol szeretünk élni” verzióra voksoltak. A polgármester hozzátette: Újpesten valóban jó élni, hiszen itt mindenkire odafigyelünk, mindenki fontos. Szívesen támogatjuk a Tanodát is, mert számunkra azok a gyerekek is fontosak, akik itt több esélyt kapnak a továbbjutásukhoz.
Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester kifejtette:
– Újpest Önkormányzata készséggel támogatja a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat „Tanoda” programját, hiszen ezzel esélyt adhatnak azoknak a fiataloknak, akik családi helyzetüknél fogva képtelenek lennének a felzárkózásra, a munkaerőpiaci versenyre.
Az eddigi felmérések, tapasztalatok alapján komoly igény jelentkezik a tanulók részéről a képzésre, ezért a lehetőségekhez mérten anyagi forrást is biztosítanak a program működéséhez.