Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, közöttük azokra az újpestiekre, akik az egyik legnagyobb „ellenforradalmi” per vádlottjai voltak. A politikai bosszútól fűtött vádiratban az ügyész a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvételről és sok esetben köztörvényes bűncselekményekről is beszélt.
A borongós őszi napon felvonuló egyetemistákhoz csatlakozó tömegek forradalmi hangulatáról, követeléseiről természetesen Újpesten is értesült a lakosság. Még aznap este összetűzésre került sor a rendőrség épülete előtt (ma: Görgey utca 24). Amikor a rendőrök egy Csepel teherautóról szórólapokat dobáló fiatalok közé lőttek, Polcz Béla csepeli diák meghalt, többen megsebesültek. Másnap reggel már tömeg gyülekezett a városháza mellett. Az indulatok elszabadultak, kötelekkel, lovakkal ledöntötték, elvontatták és csákányokkal szétverték az István téren álló (köznyelvben Ivánnak hívott) szovjet katona szobrát és a vörös csillagot. A csonkán maradt talapzatra felravatalozták a lyukas nemzeti színű zászlóval borított holttestet.
Az Egyesült Izzóban – az országban elsőként – ezekben az órákban alakult meg a munkástanács, amely átvette a gyár vezetését. Az általuk szerkesztett, békére, nyugalomra intő röplapot Kósa Pál olvasta fel még aznap a városháza előtt tüntetőknek. Újpest életének irányítására Forradalmi Bizottságot választottak. Elnökének Rajki Márton ügyvédet, tagjainak Kósa Pált, Gerényi Gyulát, Kiss Imrét és Koszterna Gyulát választották.
A következő napokban folyamatosan sztrájkoltak, szervezték az üzemekben a munkástanácsokat, a nagygyűlések pedig folytatódtak a városháza környékén. Október 27-én Varsányi Lajos a Szent József plébánia Historia Domusába jegyezte fel: „Du. 3 órától nem szabad járni az utcákon. Igaz, ennek ellenére az újpesti Tanácsháza előtti téren népgyűlést tartottak, ahol küldöttséget választottak, amely a nép kívánságával a kormányhoz megy. Az újpesti Tanácsházán forradalmi tanács működik.”
A Bizottság létszáma 30-35 főre nőtt, az irányításban sokan részt kívántak venni. Október 26-án nemzetőrséget alakítottak, amely felvette a küzdelmet a karhatalommal és a támogatásukra érkező ÁVH különítménnyel. Az alakulat létszáma november 4-ig több mint 800 főre nőtt, alapjában védelemre rendezkedtek be, és rendfenntartó feladatot láttak el.
A forradalom győzelmével a Forradalmi Bizottság Nemzeti Bizottságra változtatta nevét október 30-án. Ezzel egy időben új elnököt is választottak. Kósa Pál az alakuló ülésen célként a közbiztonság és a közellátás biztosítását, valamint a békés eszközök elsődleges megtartását, a munka felvételét és a további sztrájk lehetőségeinek kidolgozását is megfogalmazta.
Megpróbálták befolyásuk alá vonni az újpesti laktanyákon belüli életet is. Október 27-én színlelt támadást indítottak az újpesti hadihajós dandár laktanyája ellen, hogy maguk mellé állítsák a katonákat. Sikerrel jártak. A laktanyában az események után Ideiglenes Forradalmi Bizottság alakult, amely innentől kezdve szorosan együttműködött az Újpesti Forradalmi Bizottsággal. Kósa Pál még aznap sikeres tárgyalásokat kezdeményezett a vasúti hídnál állomásozó szovjet-magyar harci alakulatok vezetőivel is, hogy elkerüljék a fegyveres összetűzéseket.
Az így kialakult viszonylagos létbiztonság lehetőséget adott a közellátás szervezésére. Egészen november 8-ig rendszeresen szállították az élelmiszert vidékről az e célra lefoglalt tehergépkocsikkal.
November 4-én a szovjet hadsereg és a karhatalmi szervek megkezdték a forradalom fegyveres leverését. A felkelők a harcok felvételére készültek, a Könyves Kálmán Gimnáziumban főparancsnokságot állítottak fel, a Nemzeti Bizottság a tanácsházán rendezkedett be. Az angyalföldi felkelőkkel közösen a szovjet páncélosok előrenyomulásának lassítását tervezték, a Váci úton, a Rákos-patak környékén támadva őket. November 6-án Somlyói Nagy Sándor nagyobb támadást vezetett a vasúti híd töltésének védelméből. A Szent László úti sorompónál és a Ládagyárnál foglaltak el állásokat, de fegyveres összecsapás volt az Árpád úton, a víztoronynál is. Az összecsapásokban egyes adatok szerint 50 forradalmár vesztette életét, a szovjet veszteség néhány fő. A fegyveres ellenállás november 8-ig tartott, ekkor az Árpád út felől bevonuló szovjetek körülvették és szétlőtték a főparancsnokság bázisául szolgáló gimnáziumot, a város központi részét pedig megszállták.
November 12-én a Nemzeti Bizottság tagjai sem hagyták abba munkát, részvételükkel zajlott a „belső rendet helyreállító” végrehajtó bizottsági ülés. A téma a közbiztonság, a közélelmezés szervezése, a lakások renoválásának megkezdése volt. A Kádár-kormány legitimációjának kérdésében kirobbant vita után Andrásfi Gyula tanácselnök berekesztette az értekezletet.
A Nemzeti Bizottság teremből kilépő tagjait szovjet fegyveresek letartóztatták és ismeretlen helyre szállították. Perük három évig húzódott, ítélethozatalra 1959. március 15-én került sor. A 33 vádlottból 10 személyt halálra, hármat életfogytig tartó börtönbüntetésre, a többieket pedig összesen 217 év szabadságvesztésre ítélték. A Legfelsőbb Bíróság 1959. július 28-án hozott ítéletet: Kósa Pált, Rajki Mártont, Sólyom Nagy Sándort, Gábor Lászlót, Koszterna Gyulát, Gémes Józsefet és Csehi Károlyt halállal, további hat vádlottat életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtott.
Július 30-án öt elítéltet végeztek ki, Kósa Pált 1959. augusztus 5-én érte a mártírhalál, az utolsó kivégzést szeptemberben hajtották végre. A börtönben sínylődők számára 1963 márciusában az általános amnesztia hozta meg a szabadulást.
Szöllősy Marianne