Befagyasztott fejlesztések: 65 milliárd forintos rést ütnek a megszorítások Budapest költségvetésén

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

“A főváros egy fenntarthatatlan költségvetési pályán van” – ezt nyilatkozta az ATV híradójának Kiss Ambrus, aki szerint emiatt zárolni kellett 65 milliárd forintnyi forrást, és így több beruházást is kénytelenek elhalasztani. A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a Lánchidat biztosan felújítják, de például a Városháza korszerűsítése elmaradhat. A kormány szerint viszont messze nincs olyan rossz helyzetben Budapest, mint ahogy azt az önkormányzat és a főpolgármester állítja.

Karácsony Gergely tervei szerint közparkként újulhatna meg a Városháza zöldterülete, csakhogy ezt a felújítást is elhalasztják,

mert a Fővárosi Önkormányzat 65 milliárdnyi forrást zárolt az adóbevétel-kiesések és elvonások miatt.

Az ATV-nek Kiss Ambrus a következőképpen kommentálta a helyzetet:

“A főváros egy fenntarthatatlan költségvetési pályán van. Ez azt jelenti, hogy már a működési bevételei is kisebbek, mint az azokhoz szükséges kiadások, amelyek egy ekkora városnak a szolgáltatási színvonalát a jelen állapotban fent tudják tartani.”

A fejlesztések közül elhalasztották például a Széna tér és Blaha Lujza tér felújítását, de zároltak út- és hídfelújításokra szánt pénzt is. A koronavírus-járvány okozta egyik legnagyobb kiesés az iparűzési adóból és a tömegközlekedésből származik.

“Egyrészt amit az állam a BKV-ra ad 12 milliárdot, azt el is vonja. A fővárosi közlekedésre ezen az ágon nem ad pénzt. Azt látni kell, hogy 20 milliárd vagy akár nagyobb összegű is lehet a bevétel kiesés. Ezt pedig valamilyen módon pótolni kell. Erre tett a főpolgármester egy javaslatot, hogy osszuk meg ezt a felelősséget”

– érzékeltette a helyzet komolyságát a főpolgármester-helyettes.

A főváros vezetése szerint minden 100 Budapesten termelt adóforintból csak három marad a városnál, de ehhez képest az ország GDP-jének a közel 40 százalékát itt állítják elő.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint viszont Budapest sokkal jobb anyagi helyzetben van, mint azt a vezetés állítja.

“A főváros, összehasonlításképpen megint a lakosság 16 százalékával rendelkezik, ehhez képest a GDP jóval nagyobb aránya termelődik itt. Azért nincsen, messze olyan rossz gazdasági helyzetbe, sokkal inkább azt látjuk, hogy megy a szerencsétlenkedés”

nyilatkozta hétfőn az ATV-nek Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

A csatorna által megkérdezett elemző szerint a Lánchíd felújításában lassan megegyezhet a kormány és a főváros. Ugyanakkor nem várható szoros együttműködés hosszú távon.

Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója szerint úgy tűnik, “mintha a Fidesz lemondott volna már a fővárosi szavazókról”, hiszen akkor szerinte nem hagyta volna, hogy ilyen viszony kialakuljon a főpolgármesterrel és a fővárosi vezetéssel.

“Abban reménykedhetnek, hogy a főváros és az ország többi részének szembeállítása talán segít nekik, hogy a vidéki bázisukat erősítsék”

– tette hozzá a kutató.

A Fővárosi Önkormányzat október középén dönt a 65 milliárd forintnyi zárolásról.