Békeposzter-pályázat kiállítás

  •  
  •  
  •  

Bemutatták az Újpest-Árpád LIONS Club békeposzter-pályázat újpesti nyerteseit.

 

A nemzetközi Lions Club hagyományos érzékenyítő pályázatát 11-13 évesek számára írják ki, az idei téma: „Béke a szolgálat tükrében”.

A pályaműveket papírra, rajzeszközzel  (ceruza, kréta, szénceruza, festék stb.) kellett elkészíteni; nem lehetett másolat, számítógépes vagy 3 dimenziós rajz, illetve az alkotáshoz nem ragasztható vagy kapcsolható semmi, és nem szerepelhetett rajta semmilyen betű, szám, semmilyen nyelven.

Idén Újpesten négy iskola 71 pályaművéből kellett kiválasztania a zsűrinek a díjazottakat és a kiállítási anyagot.

A beküldött művekből készült kiállítást megnyitotta Kanász-Nagy Máté alpolgármester.

A legjobb művek részt vesznek majd a verseny országos fordulóján, és országonként egy, a nemzeti győztes rajz vesz részt a nemzetközi versenyben.

A kiállítás megtekinthető november végéig az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Házban.

, , ,