Bemutatkozik a HAKME

  •  
  •  
  •  

Az újpesti Berda József utca 48. alatt egy barátságos, kellemes hangulatú helyiségben élénk klubélet zajlik: itt várja vendégeit a HAKME a havi klubestjein, a hetente tartott karaoke-, tánc- és koncertrendezvényein, fotókiállításain, tagjait pedig sokféle színjátszó, zenekari, énekes és egyéb próbáin, tanfolyamain.

A HAKME, teljes nevén a Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület 2006. március 18-án alakult, a hivatásos előadóművészek megsegítésére, támogatására jött létre, azzal a céllal, hogy a különböző művészeti területek képviselőit és a kultúra értékeinek támogatóit tömörítse tagságában. Az egyesület a magyar kulturális értékek védelmére, ápolására, közkinccsé tételére törekszik, tagjai szeretnék elősegíteni, hogy a felnövekvő nemzedék számára természetessé váljék a nemzeti kultúra ismerete és a hagyományok megőrzése. Megfogalmazott céljai közé tartozik rendezvényeikkel elősegíteni az érintett művészeti ágak és a művészek elismerését, és támogatni, védeni a hivatásos előadókat, a szakma tisztaságát az „amatőrökkel” szemben.

„Láttuk, hány tehetséges zenész, előadóművész kallódik, mivel nem talál magának fellépési lehetőséget, segítséget, nincsenek ismeretségei, kapcsolatai. A cigány népzenészeket különösen érinti ez, hiszen ma már a vendéglátóiparban alig-alig találnak munkát maguknak. De nagyon sok fiatal, nem roma származású előadót is érintenek az indulás nehézségei. Így néhány zenésztársammal, barátommal, illetve családtagokkal egyesületet hoztunk létre ezek támogatására” – idézte fel az indulást Farkas József.

A HAKME-hoz csatlakoztak olyan roma és nem roma művészek, akik az egyesület céljaival egyetértenek, és olyan „civilek”, akik maguk nem előadóművészek ugyan, de szeretik a kultúrát, a művészetet és szívesen segítik az egyesület munkáját, fontosnak tartják a kultúra és a művészet ápolását, megismerését, a lehetőségek biztosítását.

Sokféle szakcsoport, tagozat alakult a HAKME keretében: fiataljaik igen sikeres, gumiasztalon Európa-bajnok ugrócsoportban sportolhatnak, népzenében, néptáncban, énekben, modern táncban, modern és klasszikus kamarazenében próbálhatják ki és fejleszthetik tehetségüket.

Az egyesület igyekszik művésztagjainak minél több fellépési és próbalehetőséget biztosítani, CD bemutatkozó anyag készítésében is segítenek. Már az első évben is több nagy sikerű rendezvény fűződött a nevükhöz, mára pedig túl vannak az 500. előadáson. Számos fellépésük volt Budapesten, vidéki városokban és újra meg újra sikert aratnak a bécsi magyar nagykövetségen is.

Támogatói között van többek között a Katona József Szakközépiskola és a Rajkó-Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Táncművészeti és Zeneművészeti Szakképző Iskola is, amellyel a jó kapcsolat nyomán együttműködési megállapodást is kötöttek. A XV. és a IV. kerületi önkormányzattal, a helyi újsággal és televízióval, több művelődési központtal és civil egyesülettel, így például a Presto Kamarazenekarral, Dévai Nagy Kamilla Krónikás Zenedéjével is igen jó kapcsolatot alakítottak ki.

Rendezvények szervezését, komplett műsort is vállalnak, cégeknek és magánszemélyeknek is. A HAKME varázsa a sokszínűségében rejlik, hiszen palettájuk igen színes, cigányzene, tánczene, klasszikus zene, latin és népi táncok, táncház, színház, nótaműsorokon énekesek kísérése, gumiasztal, sportbemutató, játszóház gyerekeknek, fotó- és képkiállítás is szervezhető az egyesület közreműködésével. Születésnapokat, névnapokat, házassági évfordulókat, eljegyzést, esküvőt (templomi zenét, lakodalmat) is vállalnak szalon-, cigány-, tánczenekarral, szólóhegedűvel.

Programjaik a jeles napok és a hagyományápolás jegyében zajlanak, így például minden évben a gyerekek számára budapesti népdalversenyt és tánctalálkozót szerveznek, ezzel is a magyar népi hagyományokat ápolva.

Klubestjeikre, illetve az egyesület támogatói és tagjai közé is szívesen várják az érdeklődőket, örömmel vennék további szponzorok jelentkezését is. Az egyesületről továbbiakat megtudhatnak a www.hakme.hu weboldalon.