November 3-án ünnepelte 81. születésnapját az Újpest olimpiai bajnok tőrvívója. Marosi Paula 1936. november 3-án, Budapesten született, fivére példáját követve kezdett el vívni.
Budapesti Haladásban kezdte pályafutását, nevelőedzője, Ganzmann Ferenc és Forró Sándor volt. 1956-ban a Budapesti Honvédhoz igazolt majd 1960-tól 1972-ig a Budapesti Dózsa nyolcszoros csapatbajnok versenyzőjeként osztotta a tusokat edzője, Hatz József irányításával. 1970-ben tagja volt a Bajnokcsapatok Európa Kupája győztes lila-fehér gárdának.
Marosi Paula válogatott versenyzőként 1962-ben Buenos Airesben csapat-világbajnokságot nyert, 1964-ben Tokióban felért a csúcsra, olimpiai aranyérmes lett csapatban. Az 1968-as mexikói olimpián újabb éremmel gazdagította kollekcióját, ezüsttel térhetett haza az ötkarikás játékokról.
Az olimpiai bajnok aktív pályafutását követően 1972-től 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja volt, és a vívószakosztály gazdasági felelőseként dolgozott az 1990-es nyugdíjba vonulásáig.