, , , ,
  •  
  •  
  •  

A legrangosabb elismeréseket adták át városunk születésnapján, augusztus 30-án. Díszpolgár lett az olimpiai bajnok Márton Viviana és Gulyás Michelle; ugyancsak Újpest díszpolgárává választották dr. Pirosné dr. Ihász Judit bőrgyógyászt-onkológust és Szunyoghy András grafikusművészt.

Újpest legrangosabb rendezvényét tartották meg ünnepélyes keretek közt a Városházán augusztus 30-án pénteken. A hagyományokhoz hűen fanfárszó nyitotta meg a rendezvényt, az Erkel Gyula Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai előadásában. Déri Tibor polgármester köszöntő beszédében a példaképek és a közösség szerepét és felelősségét hangsúlyozta.

Ezt követően átadták Újpest Önkormányzata Elismerő Okleveleit. A rangos elismerést a következő személyek érdemelték ki:

  • Czinege József– az UTE judo szakosztályának nyugdíjas mesteredzője, az Újpesti Dózsa és az Újpesti Torna Egylet judo szakosztályának vezetője, mesteredzője 40 éven át.
  • Stiller Magdolna – jogász, szociális jogsegély tanácsadó, aki heti rendszerességgel nyújtott ingyenes jogsegély szolgálatot a bajban lévő újpestieknek.
  • Rév Gábor – az Újpesti Dózsa fotósa, több száz újpesti sportendezvény megörökítője, a sportegyesület fotóarchívumának megalkotója,
  • Uracs Ildikó – művelődésszervező, gazdasági szakember, az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Megyeri Klubjának munkatársa.
  • Farkas Iván – tanár, az UMSZKI és a Könyves Kálmán Gimnázium korábbi pedagógusa posztumusz elismerésben részesült.

Az elismerő oklevelek átadását követően Simkó-Várnagy Mihály előadóművész elektromos gordonkajátéka nyűgözte le a közönséget. Ezután került sor az Újpestért Díjak és az Újpest Díszpolgára címek átadására.

Újpestért Díjat vehetett át:

  • Andorfer János – pedagógus, az UMSZKI nyugdíjazott tanára, sportszervező
  • Lőrincz Róbert – könyvtáros, helytörténész, Újpest-kutató
  • Smohayné Simon Gyöngyvér – kulturális szervező, a Káposztási Családok Egyesülete alapító-vezetője

2024-ben Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete a legrangosabb kitüntetést, Újpest Díszpolgára címet adományozta a következő személyeknek:

  • Márton Viviana – a 2024-es párizsi olimpia taekwondo olimpiai bajnoka, Magyarország legelső taekwondo olimpiai érmese, az Újpesti Torna Egylet sportolója
  • Gulyás Michelle – a 2024-es párizsi olimpia öttusa olimpiai bajnoka, világbajnoki ezüstérmes, az Újpesti Torna Egylet 41. olimpiai bajnoka
  • Pirosné dr. Ihász Judit – bőrgyógyász, klinikai onkológus, kozmetológus szakorvos, Újpestért Díjas polgár, aki 2010 óta valamennyi Újpesti Városnapok rendezvényen ingyenes anyajegyszűrést biztosít az újpestiek számára.
  • Szunyoghy András grafikusművész, festőművész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Újpesti Közművelődési Kör alapító tagja, az Újpesti Városvédő Egyesület ötletadója, Újpest címerének grafikai megalkotója.

Az ünnepélyes ceremóniát követően Szűcs Gabi előadóművész és zenekara adott minikoncertet a Városháza dísztermében, majd állófogadást tartottak.

A legrangosabb újpesti rendezvényen tiszteletét tette Varju László országgyűlési képviselő, Hajdú László nyugalmazott polgármester és volt országgyűlési képviselő. Barkóczi Balázs és Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselők. Déri Tibor, Újpest polgármestere, Bedő Kata alpolgármester, dr. Trippon Norbert alpolgármester, a következő ciklus megválasztott polgármestere. Czigler László és Perneczky László alpolgármesterek, Dr. Gácsi Anett és Dr. Szentes Kinga aljegyzők. Megjelent a díjátadón a Vietnámi Nagykövetség delegációja: Le Trong Ha nagykövethelyettes úr, Nguyen Thanh Thuy úrnő, tanácsos és a delegáció tagjai és Barkaszó testvérváros elöljárója, Zsidik Sándor.

BJ