Domsits Olívia: „A lövészet megtanította uralni az érzelmeimet”

, , ,
  •  
  •  
  •  

A Magyar Sportlövők Szövetsége idei díjátadóján a junior pisztolyosok között Domsits Olíviát választották az év legjobbjának. A sportlövő számára azonban a siker nem csak az érmekről szól. Az UTE versenyzője arról mesélt, hogyan tanulta meg a lövészet segítségével uralni érzelmeit, és miként halad az olimpiai álmok felé.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a sporttal?
Édesapámmal kezdtem el hobbi szinten lőni. Ő mutatta meg az alapokat, és már az első időszakban éreztem, hogy igazán közel áll hozzám ez a sport. Elég hamar látszott, hogy van is hozzá érzékem, ráadásul kamaszkorom közepén vágtam bele komolyabban, ami akkoriban nagyon jót tett nekem.

Milyen pluszt adott a lövészet akkoriban az életedhez?
Leginkább azt, hogy megtanultam kezelni az érzelmeimet. A sport általában is sokat ad ezen a téren, de a lövészet különösen olyan helyzetek elé állít, amelyekkel az ember az életben gyakran csak később találkozik. Nagy előny, hogy ezekkel már kamaszkorban szembesülhetünk, és megtanulhatjuk, hogyan tartsuk kordában őket.

Hogyan néz ki egy átlagos heted, milyen arányban szerepel benne a felkészülés?
Jelenleg az egyetem élvez elsőbbséget a mindennapjaimban, de amikor nincs vizsgaidőszak, akkor heti négy lövész edzésem van. Emellett igyekszem két-három alkalommal erőnléti edzésre is eljutni, és a Magyar Olimpiai Bizottság által biztosított sportpszichológust is rendszeresen felkeresem, aki nagyon sokat segít a felkészülésemben.

Hogyan tudsz fegyverrel a kezedben higgadt maradni, amikor igazán nagy a tét?
Ilyenkor próbálok a környezetemből erőt meríteni, még a fülemet sem szoktam bedugni lövés közben. Rájöttem arra, hogy nekem nem szabad görcsösen kizárnom a külvilágot, mert az általában nálam nem működik. Inkább együtt kell élnem a helyzettel.

Lila-fehérben versenyzel. Mit jelent számodra az UTE?
A sportbeli fejlődésem ezek között a falak között zajlott. Rengeteget tanultam a klubnál, ezért nagyon hálás vagyok. Az UTE számomra valódi biztonságot ad, egy igazán stabil pont az életemben.

Több Európa-bajnoki bronzérem mellett nemrég ezüstöt is nyertél. Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?
Az első egyéni nemzetközi érmem különösen sokat jelentett. Rengeteget dolgoztam érte, és amikor megszereztem, az volt az érzésem, hogy igenis képes vagyok rá. Ez 2023-ban hatalmas visszaigazolás volt számomra. Nemrég Franciaországban rendezték az Európa-bajnokságot, ahol minden versenyszámomban vagy érmet nyertem, vagy döntőbe jutottam. Ez is igazi megnyugvást adott.

Milyen rövid- és hosszú távú céljaid vannak még a sportban?
Mint minden sportolónak, nekem is az olimpiai érem a legnagyobb álmom. Bízom benne, hogy sikeres lesz a felkészülésem, és három év múlva megmutathatom magam az ötkarikás játékokon.

Már elindult a felkészülés a 2028-as olimpiára?
Igen, az első év az alapozásról szólt, most három év áll rendelkezésemre kvótát szerezni. Közben még korcsoportot is váltok, és az első kvótaszerző évemben már a felnőtt mezőnyben indulok. Bár idén enyém lett az év juniorja cím, ez a váltás mentálisan kicsit megvisel, de bízom benne, hogy még időben fel tudom építeni magamat, és sikerül kijutnom az olimpiára. Jelenleg azt érzem, hogy a felnőtt szinthez egyelőre még nem mindig tudok elegendő energiát mozgósítani.

Ez minek tudható be?
Elsősorban a tanulmányaimnak. A diplomaszerzés most rengeteg energiámat felemészti.

És mi leszel majd, ha „nagy leszel”?
Tűzvédelmi mérnöknek készülök. Mindig jó voltam matematikából, és a mérnöki karok közül ez állt hozzám a legközelebb.

Ha egy kezdő sportlövő a sikereidet látva tanácsot kérne tőled, mit mondanál neki?
Azt, hogy legyen kitartó, és folyamatosan figyelje a környezetét. Érdemes megfigyelni a többi versenyző módszereit, szokásait, versenyzési stílusát, mert nagyon sokat lehet tanulni másoktól. Szeretem istápolni a fiatalabbakat, próbálom minden tapasztalatommal segíteni a fiatalabbakat.

Van valamilyen rituáléd a versenyek előtt?
Nincs kifejezetten. Inkább a családomtól kapott kabalafigurákban hiszek. Verseny közben sokszor hallgatok zenét, ez általában segít lenyugodni. Gyakran vagyunk hosszabb ideig távol a szeretteinktől, ilyenkor sokat jelentenek az otthonról hozott apró tárgyak.

Mivel tudsz igazán kikapcsolódni majd most karácsony tájékán?
Leginkább a családommal és a párommal tudok igazán feltöltődni és velük is töltöm ezt az időszakot. Ha van időm, szívesen olvasok is, ilyenkor gyakran egy romantikus regénnyel vonulok vissza. Most az ünnepek alatt biztosan sokat fogok majd bekuckózni, mézeskalácsot enni és forró kakaót inni.

GZs