Tisztelt Emlékező Társaim!
Sajnos egyedül maradtam azok közül, akik közelebbről ismerhették Kelemen Gyulát.
Mivelhogy ifjú emberként számomra megadatott többször jelen lenni társaságában, munkatársai között, ezért úgy vélem: hitelesen számolhatok be, tanúskodhatok szellemi hagyatékáról. Ebből adódóan dr. Trippon Norbert alpolgármester úrnak a szobor leleplezésekor elhangzott korrekt méltatásához is lenne némi hozzászólni valóm, mégis, műsoron kívüli emlékezőként csak a legfontosabb részek ismertetésére szorítkozhatom.
És már mondom is:
Kelemen Gyula emberi tartásának, cselekedeteinek középpontjában mindenkor és mindig az egymást segítő emberek közössége által megvalósítható társadalmi szolidaritás szolgálata volt.
Meg is szenvedett elveiért.
Meghurcolták. Szellemiségét, erkölcsi tartását az ÁVH Andrássy út 60 alatti tortúrája sem törte meg, ezért koncepciós perben halálbüntetéstől fenyegetetten életfogytiglani börtönre ítélték. Elvei mellett, példamutatóan, mindhalálig kitartott.
Tisztelt Emlékező Társaim!
Tekintsük ezt a mai szoboravatást Kelemen Gyula megpróbáltatásaiért hozott kiengesztelő tettnek azok részéről is, akik a damaszkuszi utat járva az adóbeszedő-végrehajtó pénzfukar Saulusokból foglalkozásukat, énjüket feladva az adóüldözött embertársaik oldalára álltak, megtérve, Pálokká tudtak válni.
.jpg)
Ennek tényét tudomásul kell venni, mert a damaszkuszi utunkon haladva mindannyiunknak joga van életében egyszer nézeteit, magatartását megváltoztatni, korrigálni, úgymond megtérni. A visszaút, a visszafordulás, köpönyegfordítással ismét adóbeszedő-végrehajtó Saulussá lényegülni azonban megbocsáthatatlan bűn, az maga az erkölcsi halál, amely a fizikai megsemmisülésnél is kínosabb és rosszabb.
Mindazonáltal ennek a szoborba öntött kiengesztelődésnek a gesztusa nem vonatkozhat egyedül Kelemen Gyula megkövetésére. A szolidaritást hirdető kelemeni nézetekkel sem férhet össze. Szellemiségének ereje ki kell, hogy hasson, terjedjen nemcsak szintén börtönszenvedett munkatársaira: Pillér Gyulára, Leveleki Gyulára, Nagypál Jenőre és még sokan másokra, hanem a szemközti templom bejáratának emléktábláján felsorolt, halállal és börtönnel sújtott egyházi személyekre, mártírokra is, akik ugyanazon hatalomnak az áldozatai voltak, amely Kelemen Gyulát próbálta megtörni, elveinek feladására kényszeríteni.
Nem tudom, hogy a szobor helyét az illetékesek milyen szempontok alapján jelölték ki, de döntésük- még ha akaratlanul is-a lehető legjobb volt, mert ez a helyszín nemcsak a kiengesztelődésnek a jelképe, de bizonyosságát adja Kelemen Gyula által olyan kívánatosnak tartott egymást segítő emberek szolidaritásának is.
A szobor tekintetével együtt ugyanis valamennyien, a jelen emlékezők és az éppen erre haladó járókelők most és a jövőben elégtétellel láthatják és állapíthatják meg, hogy ebben az erkölcsileg ( is) pusztuló, leépülő világunkban nemrég felépülhetett a káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia közösségi háza, melyet az egymásra talált káposztásmegyeri emberek együttes akarata hozott létre, működtet és szolgálja az olykor Budapest messzi tájairól is érkező, humanizmusra, barátságra, szolidaritásra vágyó kicsinyek és nagyok életét, amelynek közösségéhez magam is tartozom, hiszen úgy vélem, hogy építését szerény filmes munkával segítettem, mi több: urnatemetőjébe már előjegyzett, kijelölt helyem van.
A bronzba öntött Kelemen Gyula jelenléte azonban kötelezően emlékeztet Újpest másik,kegyeletsértő határozattal lebontott nevezetes közösségi házára, a Munkásotthonra, amelynek műemlék múltjához, egykori létezéséhez ugyancsak tartozom, mivel emeletráépítésén műszerész édesapám, az Egyesül Izzó egyik főbizalmija kőműves segédmunkásként dolgozott és ahol életem első színdarabját, a Bánk bánt, mint kisgyermek láthattam.
A Munkásotthont és a Szentháromság Plébánia közösségi házát az újpesti embereknek ugyanazon tőről eredő, egymásért tenni akaró és cselekvő közös munkája hozta létre.
Az elsőben gyermekként elmém nyiladozott, az utóbbiban viszont, mint sokat tapasztalt idős ember, megpihenni készülök.
Rossz beidegződéssel szokás az egyiket baloldali, a másikat jobboldali jelzővel ellátva, egymással szembenálló intézménynek minősíteni.
Pedig , hát igen tisztelt, kedves emlékező társaim higgyétek el, az igazság az, és ezt 83 évvel a hátam mögött és valahány nappal a halálom előtt állítom: itt Újpesten és a nagyvilágban is, valamennyiünk számára életünk damaszkuszi útját taposva- a bibliai idők tanúsága szerint – mindössze három magatartás lehetséges:
1. A damaszkuszi életút teljes menetében Saulus rideg, eltántoríthatatlan, könyörtelenségével végezni az adóbehajtó-végrehajtó, embertársainkat kizsákmányoló kufárkodást…
2. A megvilágosodás, megtérés folyamatában, a saulusi köpönyeget levéve új erkölcsi köntösünkben az adókkal sanyargatott embertársaink iránt szolidaritást vállaló, rajtuk segíteni kívánó Pálokká, kis-és nagy Pál apostolokká válni…
3. A damaszkuszi életutunk végezetéig, azt bejárva a saulusi magatartás teljes elutasításával mindenkor, minden körülmények között humanista Pálokként ( Kelemen Gyulaként ) élni, munkálkodni.
Ez Kelemen Gyula szellemi, immár erkölcsi hagyatéka.
Lejegyezte:
Paulus Alajos
Balázs Béla- és Újpestért díjas filmrendező