„Egy este a hajléktalan emberekért – azokkal, akik tesznek értük”

  •  
  •  
  •  

A hideg novemberi délutánon lábadozó szoba nyílt és „Élet-Dzsengát” játszottak a belvárosban. A Hajléktalanokért Közalapítvány rendezvényén számtalan hajléktalan-ellátó szervezet mutatta meg a szolgáltatásait a nagyközönségnek. Péntek délután a Városháza Park fái között, a mécsesek fényénél minden arról szólt, hova tudnak fordulni a bajba jutott otthontalanok, és miben tudják segíteni őket az intézmények és a szakemberek.

Immár hagyomány, hogy a Hajléktalanokért Közalapítvány az igazán hideg idő beköszönte előtt sajátos módon hívja fel a figyelmet arra, hogy a hajléktalanellátás felkészült a téli időszak feladataira. Az otthontalanokat segítő szervezetek számára ekkor kezdődik a megfeszített munka, a küzdelem az időjárás viszontagságaink kitett emberek életben maradásáért.

„A szervezetek minden évben elkötelezettséggel, hittel és kitartással vágnak bele a téli feladatok ellátásába, erejükön felül is segítik a rászorulókat. Idén nehéz helyzetben van a szakma, mert finanszírozás nélkül kellett beindítania az életmentő szolgáltatásait, mint a krízisautó szolgálat, vagy a teajáratok. Örömmel mondhatom, hogy a mai napon a szerződésünk aláírásra került, így az adminisztratív akadályok megszűntek. Azon leszünk, hogy a szükséges források a lehető leghamarabb eljussanak a programokat megvalósító szervezetekhez. Addig is kötelességünknek tartjuk elindítani a legszükségesebb kiegészítő szolgáltatásokat.” – fogalmazott beszédében Lőrincz Norbert a Közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A nehézségek ellenére optimista hangulat uralkodott a rendezvényen, és színvonalas programok várták az érdeklődőket. A délután folyamán a téren felállított sátorban hajléktalan emberek és szociális munkások zenéltek közösen, vidám színdarabokat mutatott be az AHA színpad, melynek tagjai hajléktalan amatőr színészek. A humoros előadások között rövidfilmeken is megmutatták, hogy milyen egy hajléktalanszálló belseje, milyen körülmények vannak az intézményekben.

A fák alatt kisebb sátrakban a szervezetek mutatták be a szolgáltatásaikat. A Menedékház Alapítvány standjánál bicikliszerelő műhely épült, és jogi tanácsokat lehetett kapni. A Twist Olivér Alapítvány és a Léthatáron Alapítvány közös asztalánál „élő könyveket” kölcsönözhettünk. A Menhely Alapítvány „Élet-Dzsenga” játékában mi magunk is hiába egyensúlyoztunk hogy elkerüljük a hajléktalanságot. A BMSZKI standjánál tesztelték a tudásunkat, így kiderült, hogy van még mit tanulnunk az álláskeresésről, függőségről, hajléktalanságról. Bár a sorsoláson ajándékot ezúttal nem nyertünk, megvigasztalt minket a Van Esély Alapítvány szerencsesüteménye. Az AHA színpad asztalánál kiderült, hogy a színpadról lejőve is derűs tagjai vannak a társulatnak, bár nem könnyű az életük. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület munkatársai felajánlották, hogy beülhetünk az utcai szolgálat autójába, és elvisznek minket egy szállóra. Különleges program volt a „szocio-séta”, melyben szociális munkások idegenvezetésével lehetett ismerkedni az V. kerület gazdag negyedével párhuzamosan létező hajléktalan világgal. A Közalapítvány saját sátrában megnézhettük milyen egy lábadozó szoba, és egy orvos arról beszélt nekünk, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért van aki teát főzzön nekünk, ha influenzásak vagyunk.

A standok közt sétálva Lőrincz Norbert a közelmúlt jogszabályváltozásai kapcsán elmondta, hogy a szakma készen áll a változásra, és képes alkalmazkodni az új elvárásokhoz. „Nekünk is az a célunk, hogy mindenkinek fedél legyen a feje felett és megfelelő segítséghez jusson. Úgy gondoljuk azonban, hogy a szociális szakemberek rendelkeznek azzal a szaktudással és tapasztalattal, ami alapján el tudják dönteni, hogy kinek milyen elhelyezés a legmegfelelőbb, milyen szolgáltatás segíti őt előrelépésben. Az egyéni diagnózis alapú új módszerek segítségével képesek vagyunk hatékonyabban segíteni az otthontalanokat.”
A szervezők elképzelése szerint a szolgáltatások bemutatása segít abban, hogy a nagyközönség többet tudjon a hajléktalan emberek helyzetéről, és az érdekükben végzett hatalmas munkáról. Arra kérnek mindenkit, hogy járjon nyitott szemmel, és ha veszélyben lévő hajléktalan embert lát az utcán riassza a mentőket, vagy a diszpécserszolgálatokat: egy ilyen telefonhívás életet menthet téli hidegben. A Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálata a 06-1-338-41-86-os számon érhető el.

A novemberi hidegben dideregve mi csak remélni tudjuk, hogy a megjelent szervezetek segítségével mindenki meleg helyen töltheti napjait a tél folyamán.