, , , ,
  •  
  •  
  •  

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) közhasznú civilszervezetként a 2004. évi megalakulása óta végzi tagjai érdekképviseletét, segítséget nyújt a vak és gyengénlátó embereknek és családjaiknak.

Az egyesület abból a célból jött létre, hogy zökkenőmentesen élhessenek együtt a látássérült és a látó emberek. A Közösség Lámpásai projekt éppen 10 éves. Fodor Ágnes elnök elmondta, hogy 2013-ban indult útjára a Közösség Lámpásai projekt.

„A mentorok jól megfogalmazott célok mentén dolgoznak, akik mindannyian megváltozott munkaképességű és látássérült emberek.”

Fodor Ágnes elmondta, Budapesten 20 kerületben szervezik a közösségépítést, és a munkavállalásban is segítenek, de a szervezetük kerületi szinten főképp a szabadidős tevékenységek eltöltését támogatja. Az egyesület kisebb-nagyobb pályázatokból valósítja meg céljait, továbbá akkreditált munkáltatók is lettek, ennélfogva az állam is állja a bérek valamennyi részét, a civil programokra pedig a kerületi önkormányzatokkal van megállapodásuk.

dav

„A programköltségeket és a belépőjegyeket megpályázzák a kollégák, a helyiségeket pedig ingyen biztosítják az önkormányzatok, például itt, Újpesten az Ifjúsági Házban.”

Fodor Ágnes elmondta, hogy a körülbelül 50 klubtag a IV. kerületben már számos programon vehetett részt, ilyenek voltak az akadálymentesített színházi előadások és a kirándulások is, egyebek mellett Szentendrére vagy Szolnokra.

„Tavaly pedig Tihanyban, a levendula múzeumban jártak az újpesti klubtagok.”

Fodor Ágnes hozzátette, sok olyan tárlatvezetés is van, amelynél a tapintás és a narráció a fő szempont. Ilyen volt az egyik klubfoglalkozáson Újpesten egy skót dudás bemutatója. Az újpesti látássérülteknek továbbá bűnmegelőzési előadásokat is tartanak az újpesti rendőrkapitányság kollégái. Amennyiben megtehetik, a látássérültek az újpesti rendezvényekre is kitelepülnek.

dav

„Nagy ünnepséget szeretnénk nyáron szervezni a Közösség Lámpásai 10. születésnapján”

– mondta Fodor Ágnes. A további információk a vgyke.hu oldalon érhetők el.