Festőművész, zenész, díszlet-, jelmez-, látványtervező. Díszlettervezőként ismert szerte az országban, sőt a világon, mégis talán a legfontosabb hely a Jászai Mari-díjas érdemes művész Erkel László, művésznevén „Kentaur” életében.
– …Újpest. Bár már rég nem itt lakom, de újpestinek vallom magam. Még a nagyapám építkezett itt a második világháború idején, a szüleim és a bátyám máig itt élnek. Minden, ami a gyerekkoromat meghatározta, Újpesthez kötődik. Csínytevések, csaták, kertvárosi séták, szerelmek.
– És itt kezdtél el zenélni, rajzolni.
– A Bajza József Általános Iskolában hihetetlenül boldog éveket töltöttem el. Nagyon komoly tehetséggondozás, oktatás volt az iskolában. Énekkarra jártam, és a rajztanárom is elképesztően sokat foglalkozott velem. Ahol most tartok a pályámon, az részben annak köszönhető, hogy a Bajzába jártam.
– Az Erkel családban, a nagy zeneszerző sarjaként teljesen egyértelmű, hogy a gyerekek zongorázni tanulnak?
– Igen, bár nem kötelező, inkább hagyománynak mondanám. Én is sokáig zongoráztam, benne volt a pakliban, hogy komolyzenész leszek.
– Nehéz volt választani a zene és a rajz között?
– Nem szerettem igazán sokat gyakorolni, ezzel talán el is dőlt a kérdés. És a rajzzal azért komolyabb sikereket értem el, mint a zongorázással, arról nem beszélve, hogy a képzőművészi pálya lazának, vagánynak tűnt, de a Képzőművészeti Főiskolán kiderült, hogy a festészet is nagyon kemény meló. A sors mindig úgy irányította az életemet, hogy megtaláljam azt az állomást, ahol a legjobb helyen vagyok. A könnyűzenei pályafutásom már tinédzserkoromban elkezdődött. A Satöbbi zenekar is jól ment, aztán ’88-ban Presser Gáborral elkészítettem az első lemezemet, Új világ címmel.
– Amely nagy siker volt. Hogy kötöttél ki a színháznál?
– Igen. Pressert még édesapám (Erkel Tibor egyetemi tanár, Újpest díszpolgára – a szerk.) tanította zongorázni, szóval régi a kapcsolat. Lemezborítókat és színházi plakátokat is terveztem, Presser „Pici” látta ezeket, és szólt, hogy a Vígszínház vezetése új arculatot szán a színháznak. Ezt végül én csináltam. És így bekerültem az úgynevezett színházi közegbe, ami konkrétan a büfét jelenti (nevet). Hamar jött az első díszlettervezői munka, a Leonce és Léna, Eszenyi Enikő rendezésében. Eszenyivel is csináltam vagy ötven előadást azóta. Annyira beindult a dolog, hogy olyan sok munkám lett külföldön, hogy csak két-három hónapot voltam itthon évente. Háttérbe szorult a zene és a festőművészet.
– Máshogy közelítesz egy színházi munkához, mert zenei és képzőművészeti közegből jössz?
– Tudatosan biztos, hogy nem. De feltehetőleg azért igen. Hiszen a festészet és a zene belém ivódott. Akárcsak Újpest.
Juhász Mátyás
Erkel-opera a Margitszigeten
Erkel László most a családi gyökerekhez tért vissza. A fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 20-án lesz Erkel Ferenc István király című operájának bemutatója. A díszlet- és jelmeztervező: Erkel László Kentaur.