Egymást érik a felújítások

  •  
  •  
  •  

Új szőnyeget, buszmegállókat, járdát, füvesített parkolókat kap a Fóti út az ősszel, és még további öt újpesti útszakasz rekonstrukcióját végzik el

A nyár során az Újpesti Önkormányzat intézményeiben végzett felújításokról sorozatban tudósítottunk, a hely szűke miatt sajnos nem tudtunk az összes rekonstrukcióról beszámolni. Tavasszal közterületet pásztázó kamerák felhelyezéséről, járdaépítésről, csatorna rekonstrukciókról, útburkolati jelek újrafestéséről, a piac környéki új parkolási rendről és számos útfelújításról adtunk hírt. Ősszel minden korábbinál több útszakasz kap új aszfaltborítást Újpesten.

Elsőként a Fóti úton láttak munkához.

A munkák ideje alatt a buszközlekedés változatlan útvonalon halad, a meglévő megállókat 100 méteres körzeten belül érinti az építkezés. A felújítandó szakaszokon haladó autósoktól nagyobb figyelmet kérnek, 100-200 méter hosszon jelzőőrös irányítás segíti a forgalmat.

A közelmúltban a szakemberek a Megyeri út Szilas patak – Külső Szilágyi út közötti szakaszán végeztek útfelújítási munkálatokat. Még idén sor kerül az Erdősor, a Rózsa, a Sporttelep és Farkaserdő utca egy-egy jelentősebb szakaszának felújítására.

Fóti úti ütem

Az ütemterv szerint október 14-ig 2,5 kilométeres szakaszon felújítási munkák folynak a Fóti út – XV. kerületi szakaszon. Ennek során a Megyeri úttól a Baross utcáig tartó első, mintegy 450 méteres szakaszon a régi, tönkrement pályaszerkezet elbontása, majd új pályaszerkezet kiépítése történik, két réteg aszfalttal. Az útfelújítással érintett további szakaszon szintén két réteg aszfaltot terít a kivitelező, ezzel egy időben új, kiemelt szegélykövek kerülnek mindkét útszélre. Kialakítanak egy bazaltbeton továbbá 11 erősített pályaszerkezetű buszmegállót is. A felújítandó útszakaszon átépül a járda és gyephézagos ráccsal kövezett parkolókat is építenek.