Együtt örülni az életnek

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Napló a nyári szünet előtt kérdezte Wintermantel Zsolt polgármestert az elmúlt nyolc hónap eredményeiről, tapasztalatairól, az Újpesti Párbeszédnek köszönhető tanulságokról.

– Lezárult az Újpesti Párbeszéd keretében beérkezett vélemények, javaslatok feldolgozása, összesítése. Sikeresnek tartja-e a Párbeszédet?

 – Várakozáson felül sikeres. Nem gondoltam, hogy az első ilyen kezdeményezésre ennyire sokan válaszolnak majd. Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a Párbeszédben. A siker igazolja, hogy folytatni kell. Egyrészt a mindennapokban, másrészt úgy, hogy – ígéretünkhöz híven – évente megismételjük, természetesen mindig az aktuális helyzethez igazodó kérdésekben.
Azért fontos számomra a Párbeszéd sikere, mert ez voltaképp egy újszerű városvezetési modell megteremtésének első jelentős állomása. A diktatúra leszoktatta az embereket a közéletben való részvételről, a döntések távol, a fejük fölött születtek, nem volt esély beleszólni a jövő alakításába. Az elmúlt 20 év sem hozott igazi áttörést ebben, mert a politikai szereplők sokkal inkább egymással voltak elfoglalva, mint az emberek problémáival. Ma már új szelek fújnak, a jelenlegi kormányzat folyamatosan konzultál az emberekkel, amit rendkívül hasznosnak gondolok. Régóta meggyőződésem, hogy a helyi közéletben, a városvezetésben is ez a jövő útja: minél inkább bevonni az embereket a célok, irányok kijelölésébe és meghallgatni a problémáikat, véleményüket.

– Polgármester úr kézhez kapta a bizottság jelentését. Mit gondol az eredményről? Meglepték a válaszok vagy ilyesmire számított?

– Az összkép, ami a kérdőívekből kirajzolódik, nagyjából egybeesik azzal, amire számítottam. Ez természetes is, mivel itt élek a családommal, ugyanazokkal a gondokkal, problémákkal szembesülök én magam is a mindennapokban, mint bárki más. Ráadásul húsz éve veszek részt aktívan az újpesti közéletben. Csakhogy egészen más a bizonyosság, mint a feltételezés vagy a megérzés. De nem csak azért fontos az Újpesti Párbeszéd, hogy mi megismerjük az emberek álláspontját, hanem azért is, hogy ezen keresztül az itt élők is megismerjék egymás véleményét, és érezzék, van súlya a szavuknak. Ezek együtt erősítik a közösséget, az egymásra való odafigyelést. Az igazi sikerek mindig közösségi sikerek, én mindig is a csapatsportokat szerettem. Mi újpestiek is együtt lehetünk sikeresek, együtt tudjuk úgy alakítani a városunkat, hogy minél otthonosabban éljünk benne.


– Azért volt olyasmi, ami meglepte a beérkezett véleményekben, vagy olyan téma, amelyben más közhangulatra számított?

– Hogyne, a konkrét javaslatok között számos meglepő volt, például az, hogy legyen mikulásgyár Újpesten is, vagy a bolhapiac felvetése. Sok ilyen egyedi ötlet van. Ami az összképet illeti, kicsit több kulturális témájú felvetésre számítottam. Persze, érthető, válság idején az embereket sokkal inkább a napi, gyakorlati gondok foglalkoztatják. Azt sem gondoltam volna, hogy ilyen sokan javasolják a fizetős parkolás bevezetését valamilyen formában a központ környékén, és jóval több felvetést vártam a lakótelepek, panelházak, illetve az idősek helyzetével kapcsolatban.

– Az Újpesti Párbeszédben számos ügyet jeleztek az újpestiek. Mit gondol, ezek közül melyikre lehet megoldást találni még akár ebben az évben is?

– A két legfontosabb ügy, a szakrendelő és az uszoda ügye voltaképp sínen van. Ez a két dolog nagyon régóta foglalkoztatja az újpestieket, nem most került elő, a helyi Fidesz is szorgalmazta már évek óta, szerepeltek a választási programunkban is. A Párbeszéd megerősített abban, hogy helyes döntés volt ezekre a témákra koncentrálni.
A parkolás ügyében már léptünk előre, szakmai felmérést is végeztünk, s az eredmények függvényében további lépések következnek az újpestiek javaslatainak figyelembevételével.
A káposztásmegyeri közlekedés javítása terén is bíztató eredményeket értünk el a fővárosban. Immár reális esélye van arra, hogy megvalósulhat ott egy nagy közlekedési csomópont, ahol megáll a vasút, és amelybe később a metró is becsatlakozhat. Eddig ez csak vágyálom volt. Időpontot korai lenne mondani, de a dolog elindult, az egyeztetések már folynak. Voltaképp minden nagyobb témában tudunk tenni valamit már ebben az évben: immár működik a Városgondnokság a nagyobb tisztaság és otthonosabb környezet érdekében, és tudunk javítani az emberek tájékoztatásán is.

– Ön a vadonatúj szakrendelőt vagy a felújított szakrendelőt támogatja?

– Én azt támogatom, ami az összes lehetőség és szempont figyelembevételével a legjobb minőségű egészségügyi ellátást biztosítja az újpestieknek. Az első nagy lépés megtörtént, a főváros átadja nekünk az SZTK-t.

– Május 5-én fogadta el a képviselő testület Újpest gazdasági programját, ami a Hajrá Újpest! címet kapta. Ebben vannak olyan elemek, amelyeknél figyelembe vették a Párbeszéd addig feldolgozott tanulságait?

– A interneten kitöltött kérdőívek feldolgozásával kezdte a bizottság, azokból már sok tanulságot le lehetett vonni, amiket a későbbi adatok is megerősítettek. Ezeket már be is építettük a programba. Ha megnézi a tíz legfontosabb pontját, elég jelentős átfedést talál a Párbeszéd végeredményével. Ezért indítottuk ezt a kezdeményezést. Az uszoda és az SZTK ennek ismeretében került a program kiemelt tervei közé.

– Újpest gazdálkodása tekintetében milyen gyakorlatot követ a városvezetés, mire helyezi a hangsúlyt?

– A közösségre, az őszinteségre és a hatékonyságra. Újpest gazdálkodásának az újpesti közösség céljait és érdekeit kell szolgálnia. Az őszinteség azt jelenti, hogy egyenesen kell beszélnünk. Nem vállalhatunk olyat, ami meghaladja az erőnket, az adófizetők forintjaiból csak arra költhetünk, ami hasznos és fontos a számukra, ezért is kell párbeszédet folytatni az emberekkel. A hatékonyság azt jelenti, hogy amit vállalunk, amit elhatározunk, azt végigvisszük: sem a városvezetésben, sem a hivatalban senki sem tolhatja odébb a feladatot vagy problémát, ami elé kerül.

– Nyolc hónapja tölti be a polgármesteri posztot. Mi tart a nyolc hónap legfontosabb eredményének Újpest szempontjából, és mi az, amivel leginkább elégedetlen?

– Egyértelműen az SZTK ügyének előmozdítása a legfontosabb eredmény, de rögtön utána jön az uszodaépítésről hozott döntés, a városgondnokság felállítása, a kulturális rendezvények, és nem utolsó sorban az előző gazdasági vezetéstől örökölt pénzügyi hiány ledolgozása. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy külső forrásokat is bevonjunk a nagy beruházások megvalósításába. Probléma persze van még bőven, én sokkal gyorsabban szeretnék haladni mindennel. De belátom, mindannyian emberből vagyunk, elfáradunk, hibázunk. Az elszántság azonban töretlen, ugyanakkor jól fog jönni egy kis kikapcsolódás a nyáron mindenkinek.

– Az Ön számára melyek voltak az elmúlt nyolc hónap legörömtelibb pillanatai?

– A közös programok, mint a karácsonyi vásár megnyitója, a családi nap, a Kormorán koncert. Jó dolog együtt lenni, vidám arcokat látni és együtt örülni az életnek. Végül is ez az értelme mindennek, nem?

-    U.N