Vasárnap este névtelen, fenyegető levelet, hétfőn pedig egy éles, kibiztosított gránátot találtak az MSZP Nádor utcai újpesti irodájának udvarán. A kukoricagránátra hasonlító, házilag készült szerkezet szerencsére nem robbant fel; a helyszínre azonnal kiérkező tűzszerészek hatástalanították és elszállították.


Mivel az ilyen típusú gránátnak igen nagy repeszhatása van, felrobbanása esetén valószínűleg óriási kárt okozott volna. Az utcában és a környékén – főleg a reggeli órákban – igen nagy az autós és a gyalogosforgalom, ráadásul az irodához közel buszmegálló is található. A BRFK sajtóügyeletese, Kalyó László elmondta, hogy csak a szakértői vizsgálat után tudják megmondani, miért nem robbant fel a szerkezet.

Nem ez volt az első eset, amikor a helyi pártirodát megtámadták. Két éve, szintén október 23. környékén ismeretlen tettesek Molotov-koktéllal próbálták felgyújtani az épületet, később pedig fehér borítékot kaptak az MSZP-kirendeltségek. Ez volt az eddigi legsúlyosabb fenyegetés, és csupán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.
A közelgő ünnep miatt, valamint ilyen esetek után fokozottabb védelmet kapnak a pártirodák. A vizsgálat megkezdődött, az üggyel a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya foglalkozik.
***
Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke az esettel kapcsolatban hétfő délelőtt az alábbi közleményt adta ki:
Október életveszélyes hagyományai
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ismeretlen tettesek Molotov –koktélokkal próbálták felgyújtani az MSZP több budapesti irodáját. Majd pár hónappal később, amikor a Budapesti MSZP Béke Nap megrendezésére készült, ismeretlen tettesek fehér port tartalmazó borítékot küldtek, szinte minden Budapesti MSZP irodába.
Most, közeledve az október 23-i állami ünnepségsorozathoz minden eddiginél durvább támadás érte az MSZP egyik irodáját. Újpesten az MSZP kerületi irodájának kertjébe ismeretlen tettes, vagy tettesek mára virradólag egy éles kézigránátot helyeztek el. Ez a támadás már nem idétlen és rosszízű tréfa, hanem konkrét, életveszélyes fenyegetés. Nem az elkövetőkön múlott, hanem a vak szerencsén, hogy nem sérült meg és nem halt meg senki. Az iroda 500 méteres sugarában helyezkedik el a kerületi mentőállomás, a kerületi gyógyszertár, valamint a helyi busz is ott kanyarodik el az iroda előtt. Szörnyű belegondolni, hogy hétfőn reggel, mikor a munkába igyekeznek az emberek, gyermekek mennek az iskolába, idősek a gyógyszertárba milyen tragédia történhetett volna, ha felrobban a kézigránát.

Nem hagyhatjuk, hogy megismétlődjenek a tavaly őszi zavargások. Magyarország nem kér az ilyen radikális eszközökhöz nyúló politizálásból. Magyarország nem engedheti, hogy bárki erőszakkal fenyegesse a demokráciát. Tűrhetetlen, hogy idáig merészkedtek a szélsőséges csoportok.
Arra kérjük a politikai pártokat, a civil szervezeteket és azok vezetőit, hogy határolódjanak el az ilyen fajta cselekedetektől. Fogjunk össze egy békés októberért. Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk mások nézetét tiszteletben tartva a közös ünneplésre. Legfontosabb közös értékeink közé tartozik a demokrácia és a félelem nélküli élet.
Budapest, 2008. október 20.
Burány Sándor
az MSZP budapesti szervezetének elnöke