Elhunyt Újpest két meghatározó, köztiszteletben álló személyisége

, ,
  •  
  •  
  •  

Az elmúlt időszakban Újpest életének két köztiszteletben álló személyét is elvesztettük. Skirka Péter volt önkormányzati képviselő, piacfelügyelő és gombavizsgáló és dr. Benkő László sebészorvos, városunk egykori szociális alpolgármestere egyaránt meghatározó személyiségnek számítottak Újpest életében.

Elhunyt dr. Benkő László sebészorvos, volt alpolgármester

Dr. Benkő László

November 6-án 74 éves korában elhunyt dr. Benkő László, Újpest egykori szociális alpolgármestere, a Károlyi Sándor Kórház nyugalmazott traumatológus főorvosa, aki fél évszázadon keresztül szolgálta munkájával az újpestieket.

Dr. Benkő László 1974-ben, az egyetem elvégzése után helyezkedett el az újpesti Károlyi Sándor Kórházban, ahol csaknem négy évtizedig dolgozott. 1979-ben sebész, három évvel később baleseti sebész szakvizsgát tett. 2004-től nyugdíjazásáig a Károlyi Sándor Kórház sebészeti osztályának szeptikus részlegét vezette főorvosként. Nyugdíjazását követően haláláig az Újpesti Szakrendelő és az Észak-budai Szent János Centrumkórház baleseti sebészetén rendelt. Szerzőtársként számos dolgozatot publikált folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben.  Sok évtizedes áldozatos munkásságát 2008-ban Újpest Egészségéért Díjjal ismerték el.

Az egészségügy mellett dr. Benkő László az újpesti közéletben is aktív szerepet vállalt: az MSZP színeiben 1994 és 2006 között önkormányzati képviselőként, valamint első önkormányzati ciklusában szociális alpolgármesterként is szolgálta városunkat, 2003-tól 2006-ig az MSZP újpesti szervezetének elnöki tisztét töltötte be.

Az újpestiek mindig számíthattak Benkő doktor úr segítségére, aki kollégáival és pácienseivel is nagyon jó kapcsolatot ápolt, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Városvezetőként és sebészorvosként is az emberek szolgálatát tartotta legfőbb feladatának, kötelességének. Hivatását, a gyógyítást a legutolsó pillanatig a lehető legnagyobb odaadással végezte. Dr. Benkő László temetéséről később intézkednek.

Elhunyt Skirka Péter piacfelügyelő, korábbi önkormányzati képviselő

Skirka Péter

72 éves korában elhunyt Skirka Péter volt önkormányzati képviselő, az újpesti MSZP elnökségi tagja, az Újpesti Piac és Vásárcsarnok gombavizsgálója. Személyisége meghatározó volt Újpest életében, Munkáját irigylésre méltó szakértelemmel és szeretettel végezte. Rá emlékezünk.

Skirka Péter a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki oklevelet, szakmai pályafutását az Egyesült Izzóban a rádiócső gyártásban kezdte beállító műszerészként. A Mikroelektronikai Vállalatnál fejlesztő mérnöki beosztásban az érzékelők fejlesztésével és kis sorozatú gyártásával foglalkozó főosztályon dolgozott, a vállalatfelszámolásakor két társával precíziós nyomás távadók fejlesztésével foglalkozó betéti társaságot alapított.

Megalakulása óta tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, haláláig az újpesti MSZP elnökségének is. 1994-ben az önkormányzati választáson egyéni választókerületi képviselői mandátumot szerzett. A ciklust követően önkormányzati bizottságokban tevékenykedett.

2008-tól az Újpesti Piacon dolgozott piacfelügyelőként, elvégezte a gombavizsgálói tanfolyamot is. Gombavizsgálói feladatkörén túl a piacon előforduló műszaki kérdések megoldásával, például az első karácsonyi vásáron az árusitóhelyek áramellátásának megtervezésével, a kivitelezés felügyeletével, a piacon használt számítógépek karbantartásával, kisebb hibák elhárítása és a használóik betanításával is megbízták.

ÚN