, ,
  •  
  •  
  •  

Elkezdődött a Flórián téri felüljárók régóta esedékes felújítása. A korszerűsítés őszig tartó első ütemében március 1-től teljesen lezárták a déli hidat, amely jelentős változásokkal és forgalomkorlátozással jár mind az autósok, mind a közösségi közlekedést választók számára. Ez természetesen az Újpestről az Árpád hídon át Budára közlekedőket is érinti.

Az autós forgalom kizárólag az északi felüljárón haladhat, irányonként egy-egy sávon, ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában – tájékoztat a BKK. A felüljárón Pestre tartó forgalmat a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással „vezetik vissza”.

A BKK arra kéri a közlekedőket, ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést válasszák, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését, egyúttal azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy a felújítás ideje alatt más útvonalon, a Flórián teret elkerülve közelítsék meg úticéljukat. A Bécsi út felől a Vörösvári úton haladva a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.

Újpestről érdemes az Árpád híd helyett a Megyeri hídon átjutni Óbudára, azonban tartsuk észben, hogy a hídon való áthaladás 2024 január óta autópálya matrica köteles.

fotó: Blikk.hu

A közösségi közlekedőknek a felújítás ideje alatt érdemes az 1-es és az 1A villamosokat választani, amelyek március elejétől sűrűbben közlekednek a legforgalmasabb időszakokban. Békásmegyer felől a H5-ös HÉV igénybevételét javasolják, a Margit hídnál a 4-es és a 6-os villamosokra, a Batthyány téren az M2-es metróra lehet átszállni. Az agglomerációból érkezők számára az elővárosi vasútvonalak is alternatívát jelenthetnek.

Március 3-tól, hétfőtől a 34-es és a 106-os autóbuszok csúcsidőszakban sűrűbben közlekednek. Az Észak-Buda felől érkező buszok haladását a kaszásdűlői Búza utcai HÉV-átjárótól a Bogdáni útig új, ideiglenesen kialakított buszsáv segíti, és onnan a már meglévő buszsávban folytatják az útjukat.

A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a Szentlélek tér, illetve Pest felé a Szentendrei úton ideiglenesen meghosszabbított, új buszsávban haladva, a Pacsirtamező utcánál kialakított visszafordítón közlekednek, ezért érdemes megnövekedett utazási idővel számolni.

fotó: Blikk.hu

A 34-es, a 106-os, a 901-es és a 918-as buszok Pest felé nem érintik a Szentlélek tér megállóhelyet, de ideiglenesen megállnak a bevásárlóközpont melletti, Flórián tér megállóban. A BKK itt javasolja az átszállást a 34-es és a 106 buszok utasainak az 1-es villamosra, amely csúcsidőben megbízhatóan és sűrűbben közlekedik. A Pacsirtamező utcában a Viador utcától a Nagyszombat utcáig meghosszabbított buszsávon közlekednek a 9-es buszjáratok.

A biciklisek továbbra is használhatják a felüljárók alatt futó kerékpárút-átvezetést a Tavasz utca és a Vörösvári út között, de időszakos forgalomtechnikai beavatkozásokra kell számítani.  A gyalogos-aluljáró a munkálatok első ütemében zavartalanul használható marad. Két új MOL Bubi-gyűjtőállomást is létesítenek a környéken, a Bécsi út-Vörösvári út kereszteződésénél, illetve a Raktár utca-Szentendrei út találkozásánál.

A közlekedési vállalat azt javasolja, mindenki előzetesen tájékozódjon az aktuális forgalmi helyzetről a BudapestGO alkalmazáson keresztül. A következő hetekben érdemes türelemmel és kerülőutakkal készülni.